1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját január 22-én. Ugyanis a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal …
@2025 – All Right Reserved. MindigMakó
1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját január 22-én. Ugyanis a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal …
Napok óta havazik, tartósak a fagyok és ónos esőre is figyelmeztetnek az előrejelzések. Egyébként is, de ilyen szélsőséges időjárási viszonyok mellett még inkább fontos, hogy óvatosan vezessünk a balesetek elkerülése …
Idén is méltó módon ünnepli a magyar kultúra napját a József Attila Városi Könyvtár és Múzeum. Ezúttal háromnapos programsorozattal készülnek, amely január 21-én veszi kezdetét. Dr. Péter Lászlóra emlékeznek, ugyanis …
József Attila a XX. század egyik legnagyobb költője. Művészetét két dolog éltette leginkább: a fájdalom és a szerelem. A mai kor úgy tudja róla, hogy rengeteg múzsája volt, hiszen több …
Több fontos hazai, valamint külhoni esemény történt a világon az elmúlt évek során december 31-án. Mi most a teljesség igénye nélkül összeszedtünk néhányat. December 30. az év 364. napja a …
Az év utolsó napján, december 31-én Csongrád-Csanád vármegyében mindig van minimum 2-3 olyan tűzeset, amelyet a nem megfelelően használt tűzijátékok okoznak – hangsúlyozta Molnár Krisztina. A vármegyei tűzoltóság sajtószóvivője hozzátette: …
József Attila 3 évig, 1923 májusáig élt életvitelszerűen Makón. Ide kötötték a barátai, segítői, szerelmei. És nem mehetünk el amellett sem, hogy itt vált költővé, hiszen Juhász Gyula pártfogolásával a …
Több fontos hazai, valamint külhoni esemény történt a világon az elmúlt évek során december 29-én. Mi most a teljesség igénye nélkül összeszedtünk néhányat. December 29. az év 363. napja a …
Azokban a háztartásokban, ahol nem radiátor adja a meleget, hanem például kályhával vagy kandallóval fűtenek, nagyon fontos, hogy ezek megfelelő állapotban legyenek. 2025-ben megdőlt a lakástüzek száma Csongrád-Csanád vármegyében, éppen …
József Attila a XX. század magyar költészetének az egyik legkiemelkedőbb alkotója. Bár nagyon rövid ideig, összesen 32 évig élt, egy teljes életművet hagyott hátra. A költészetét tulajdonképpen a fájdalom motiválta, …
Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail: info@mindigmako.hu
@2025 – All Right Reserved. MindigMakó
Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek