Kezdőlap » Téeszesítették a kastélyt, ez lett a veszte

Téeszesítették a kastélyt, ez lett a veszte

Csanádalberti egykori kincse

Munkatársunk
0 hozzászólások

A két világháborút meg átvészelte – a szocializmus próbáját viszont már nem állta ki a Csanádalberti mellett fekvő Nicsovics-kastély. Miután 1945-ben elvették a családtól, állapota fokozatosan romlik. Néhány éve sikerült az élő leszármazottaknak visszavásárolni az épületet és értelmes funkciót szeretnének adni az örökségüknek.

A szerb Nicsovics-család a török hódoltság elől menekült Magyarországra. Eleinte Nemesmitilcsen és Topolyán éltek, később kerültek Csanádalberti és Ambrózfalva környékére. Ebben az időben előbbi település 1500 lakost számlált, az ott élők zöme szlováknak vallotta magát.

A békebeli Nicsovics-kastély

1911-es adatok szerint id. Nicsovics György csaknem 80 hektár földdel rendelkezett Csanádalberti körül. Halála után fia, ifj. Nicsovics György örökölte a birtokot, aki saját fiával 1923-ban kezdett kastélyt építeni rajta. Az kúria historizáló stílusban épült: kiugró, pilléres portikusza és díszes boltíves ablakai is erről árulkodnak. Azt tudjuk, hogy az építkezést ifj. Nicsovics György azonos nevű fia vezényelte, a kastély tervezőjének kilétét azonban máig homály fedi.

Az egykor pompás bejárat grádicsai kincset rejthetnek. Fotó: Wikimedia Commons

Legendás lépcsők

A családi legenda szerint a terasz lépcsője alatt egy üvegben dokumentumokat, terveket helyeztek el az építkezésről. Ezekből minden bizonnyal az is kiderülne, ki tervezte a díszes kastélyt. Azt, hogy ez csak puszta legenda-e, persze nem tudni.

A valamikori termelőszövetkezet épületei már csaknem teljesen összeomlottak. Fotó: Wikimedia Commons

Az enyészet útján

Bár a legkisebb Nicsovics-fiú a Csongrád-Arad-Torontál Vármegyei Gazdasági Egyesület ügyvezető elnöke is volt a két világháború között, 1945-ben elvették tőle a családi földeket, a kastélyt pedig államosították. A területét egy helyi termelőszövetkezet használta raktárként.

A rendszerváltást követően a terület gazdátlan maradt. Mára a szocializmus idején épült gazdasági épületeket már javarészt visszavette a természet, a kastély hozzájuk képest viszont jobb állapotban van – ennek ellenére jócskán veszített egykori pompájából. Az idén 102 éves épületet a Nicsovics-család élő tagjai néhány éve vásárolták vissza, terveik szerint olyasvalamit hoznának benne létre, ami a szomszédos Csanádalbertinek is hasznos lehet.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy