Kezdőlap » Közösségépítő programok megrendezésére nyert 65 millió forintot három település

Közösségépítő programok megrendezésére nyert 65 millió forintot három település

A marosleleiek nemrég a geszti Tisza-kastélyt keresték fel

Kormos Tamás
0 hozzászólások

A gyönyörűen megújult geszti Tisza-kastélyt látogatták meg a marosleleiek. Drimba Tibor polgármester elmondta: Földeák és Óföldeák önkormányzatával közösen nyertek összesen 65 millió forintot, melyből különféle közösségépítő programokat tarthatnak a három település lakói számára. A legutóbbi lelei kirándulást is ebből finanszírozták.

Egy teljes napot töltöttek el a geszti Tisza-kastélyban a maroslelei kirándulók. Drimba Tibor polgármestertől megtudtuk: nem csupán a gyönyörűen felújított épületet és a kiállítást tekintették meg, hanem sétáltak a parkjában, valamint ebédet is biztosítottak a számukra. Külön meglepetés volt, hogy az egykori Tisza István miniszterelnök ükunokájával, Tisza Ilonával is találkozhattak. Három település közös pályázata finanszírozta az utat.

közös pályázat, három település, 65 millió

A marosleleiek a Tisza-családot bemutató kiállításon. Fotó forrása: Drimba Tibor polgármester hivatalos Facebook-oldala

Három település közös pályázata

Drimba Tibor kiemelte: még 2023-ban közösen pályázott és nyert támogatást három önkormányzat az „Egységben az Erő – Helyi közösségek fejlesztése Földeák-Óföldeák-Maroslele mikrotérségben, Top_Plusz-3.1.3-23-CS1-2024-00011” című kiíráson. Összesen 65 millió forintot kaptak, melyekből elsősorban olyan programokat valósíthatnak meg, amelyek a közösségeket építik.

Szoros kapcsolat

A három említett község nagyon szoros kapcsolatot ápol egymással, nem csak a közös pályázatnak köszönhetően. Évek óta tartanak például olyan – elsősorban testmozgással kapcsolatos – eseményeket, melyeken marosleleiek, földeákiak és óföldeákiak is részt vesznek.

közös pályázat, három település, 65 millió

A felújított Tisza-kastély. Fotó forrása: Drimba Tibor polgármester hivatalos Facebook-oldala

A támogatásból megvalósított lelei rendezvények

Maroslelén már több olyan esemény is volt, melyet az elnyert támogatásból finanszíroztak. Így például az Idősek Világnapja alkalmából szervezett ünnepségen ebből láttak vendégül a nyugdíjasokat. Egy másik, jóval frissebb rendezvény, a szombati egészségügyi szűrés és mérés volt, mely szintén ennek a sikeres pályázatnak köszönhető.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy