Kezdőlap » Nemzetek ételei kerülnek a tányérokra a makói étteremben

Nemzetek ételei kerülnek a tányérokra a makói étteremben

Tematikus napok a Gábliban

Kormos Tamás
0 hozzászólások
Gábli, tematikus napok, Októberfeszt

Többek között amerikai, olasz, japán és most német ízvilág várja azokat, akik betérnek a Gábliba. Felmérai Szilárdtól, a makói étterem tulajdonosától megtudtuk: már nyitáskor eldöntötték, hogy hónapról hónapra mindig valami különlegességgel is készülnek a vendégeik számára, ezen a hétvégén például Októberfesztet és Csülök Napokat tartanak.

Egy csipetnyi Németország fogadja ezen a hétvégén a Gábli vendégeit, Októberfeszt és Csülök Napok elnevezéssel rendezik meg ezt a kis eseményt péntektől egészen vasárnap estig a Bérpalotában működő étteremben. Felmérai Szilárd tulajdonos elárulta: ahogy a program nevében is szerepel, a népszerű bajor húsfélét kínálják különféle módon, van közte kocsonyás, füstölt és rakott és barna sörben pácolt változat is. A müncheni hangulatot pedig tovább fokozzák a különféle sörök is.

Októberfeszt és Csülök Napok, illetve társaik

Felmérai Szilárd kiemelte: már az étterem megnyitásakor eldőlt, hogy rendszeresen szerveznek majd tematikus napokat, azzal a céllal és új és különleges gasztronómiai élményekkel színesítsék a makói kínálatot. Egyrészt arra törekedtek, hogy a magyar tájegységek és ünnepek világát a városba hozzák, másrészt pedig a nemzetek ételeivel és italaival is megismertessék a vendégeiket.

Gábli, tematikus napok, Októberfeszt

A japán ramen. Fotó: Kormos Tamás

Egy tányéron a világ

Ezen a hétvégén a német fogások kerülnek előtérbe, de az étteremben szolgáltak már fel amerikai és olasz finomságokat is. Most egy ázsiai különlegességet is meg lehet kóstolni, ugyanis az őszi és téli hónapokban egy, a lelket is melengető leves, a japán ramen is felkerült az étlapra, melynek van marhahúsos és garnélás változata is.

Vadat és halat

Az év hátralévő részében is érdemes lesz majd felkeresni a Gáblit, hiszen novemberben, Márton-napján libás ételek kerülnek terítékre. Emellett előtérbe helyezik a magyar erdők és mezők, valamint vizek kínálta vadakat, illetve halakat is Felmérai Szilárdék.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy