Nem mindennapi élménnyel gazdagodhatott az, aki péntek este ellátogatott a Hagymatikumba. Az élménymedence-térben ugyanis a lengyel származású gong mester, Halina tartott egy látványos és egyben meditatív hangfürdős foglalkozást, mely során érdekesebbnél érdekesebb hangszereket szólaltatott meg.
![]()
Bergerné Wilk Halina már régóta foglalkozik azzal, hogy a különféle eszközök keltette hangok gyógyító és ellazító hatását minél szélesebb körben bemutassa. Péntek este Makóra, pontosabban a Hagymatikumba látogatott a lengyel származású gong mester és az éjszakai fürdőzőkkel osztotta meg a tudását. A szeánsz során a világ számos országának érdekes hangszereit vonultatta fel, így megszólaltatott tibeti, francia, portugál, szlovák és lengyel eszközöket is.

Munkában a gong mester. Fotó: Kormos Tamás
A gong mester Makón
Halina szerint már maga a makói fürdőnek is számos jótékony hatása van, elsősorban a termálvizet említette, valamint azt, hogy a szeánsz helyszínének, az élménymedence-térnek a csodálatos akusztikája még jobban felerősítette és gazdagította a hangszereinek a hangját, így a hatásai is.
A víz szerepe
A termálvizes medencék között állította fel a gong mester az eszköztárát, a maroknyi csengettyűtől kezdve egészen a hatalmas gongig és orgonasíp szerű berendezésig. A közönség a vízben ülve élvezte a bemutatót, a víz pedig igazán jól vezeti a hangot, így az élmény és a hatás még jobban felerősödött.
Ellazít és gyógyít
A szakember és segítője több mint egy órán át fáradhatatlanul dolgozott, hogy minél izgalmasabb és persze gyógyítóbb legyen ez a foglalkozás. A résztvevők a medencében ülve vagy lebegve ellazultak, kikapcsolták egy kis időre a külső világot és a mindennapok gondjait.
