Kezdőlap » Több, mint 146 millió forint támogatást nyert Makó

Több, mint 146 millió forint támogatást nyert Makó

Sikeres pályázat

Munkatársunk
1 hozzászólás

A Versenyképes Járások Program keretében több, mint 146 millió forint összegű támogatáshoz jutott Makó. A polgármester Facebook oldalán közzétette: ebből az összegből mind a 8 városrész legrosszabb állapotban lévő járdái, útjai és temetői lesznek felújítva.

Újabb pályázati forrás érkezik a városba

„Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít a kezelésében lévő utak, illetve járdák folyamatos karbantartására, ezért nagy öröm a számunkra, hogy a Versenyképes Járások Program keretén belül több mint 146 millió forint újabb pályázati forrás érkezik a városunkba, az erről szóló támogatói döntést a tegnapi napon vehettük át” – írta hivatalos Facebook oldalán Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere csütörtökön. Makó Város Önkormányzata a Makói Járási Fejlesztési Fórum javaslatára nyújtott be pályázatot, amelyet meg is kapott, összesen 146 368 112 forint vissza nem térítendő támogatás formájában. Ebből az összegből járdaszakaszokat fognak felújítani.

Farkas Éva Erzsébet és Zsámboki Zsolt a polgármester Facebook oldalán közzétett videóban beszélnek a tervezett felújításokról. Forrás: Farkas Éva Erzsébet hivatalos Facebook oldala

Mindegyik városrész érintett

Az első lépés az igények felmérése volt – hangzott el Zsámboki Zsolttól a polgármester bejegyzéséhez mellékelt videóban. Az önkormányzati műszaki csoportvezető elmondta: a települési képviselők által javasolt helyszíneket újítják fel, ezek pedig az idő során összegyűlt lakossági észrevételek és javaslatok alapján lettek összeállítva. A 8 városrészben több, mint 10 járdaszakasznak fognak hozzákezdeni, körzetenként körülbelül 400 négyzetmétert fog ez jelenteni. Így az összes választókerületben egyenlő arányban fogják rendbe tenni a legrosszabb állapotban lévő járdákat és utakat.

A felújításban az alábbi utak, járdák, illetve temetők érintettek

  • Almási utca páros oldala, az iskola gazdasági bejáratától a Szerecsen utca átkötő járdáig
  • Szegfű utca Vásárhelyi és Attila utca közti szakasza
  • Gyóni utca páros oldala – Vásárhelyi és Nagycsillag utca közötti szakasza
  • Luther utca páros oldala
  • Wekerle utca páratlan oldala
  • Balassa utca páros oldala
  • Aradi utca páros oldala a Thököly utcától kifelé
  • Maros utca páros oldala
  • Bajcsy-Zsilinszky lakótelepen a játszótér melletti járdaszakasz
  • Szent István tér – a templom és a parókia előtti járdaszakasz
  • Irányi utca és a Zrínyi utca páros oldala – Munkácsy és Zrínyi utca közötti szakasza
  •  Ardics utca páratlan oldala – a Róka utcától a Nagyér irányában
  • Katolikus temető – belső közlekedési járdaszakasz
  • Görögkatolikus temető – belső közlekedési járdaszakasz
  • Református temető – belső közlekedési járdaszakasz
  • Újvárosi református temető – belső közlekedési járdaszakasz

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy