A HSZC Eötvös József Technikum 12. és 13. évfolyamos ápoló tanulói közül nyolc fő vett részt szeptember 12-én a VI. Országos Egészségügyi Karriernapon és Állásbörzén, amelynek a Semmelweis Egyetem adott …
@2025 – All Right Reserved. MindigMakó
A HSZC Eötvös József Technikum 12. és 13. évfolyamos ápoló tanulói közül nyolc fő vett részt szeptember 12-én a VI. Országos Egészségügyi Karriernapon és Állásbörzén, amelynek a Semmelweis Egyetem adott …
A 90. születésnapját ma, pénteken ünneplő Nagyillés Mihályt egykori iskolájában, a HSZC Eötvös József Technikumban igazi meglepetés várta. Az intézményt 28 éven át irányító nyugalmazott igazgató nevét kapta a teljesen …
Két héten keresztül négy különböző tematikában várja nyári táboraiba az érdeklődőket az Eötvös József Technikum. A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum támogatásának köszönhetően idén ingyenesen vehetnek …
Türelem, elhivatottság és odaadás – ez jellemzi azokat az oktatókat, akik nap, mint nap a diákjaik fejlődéséért dolgoznak. A tanév végéhez közeledve őket ünnepelték, és az év legeredményesebb pedagógusait is …
Matematika versenyeken villognak, rajzpályázaton nyertek, pályaorientációs rendezvényeken segítenek. A tanév utolsó napján Hegedűs Zoltán igazgató és Hajdu Józsefné az Eötvös Iskolai Alapítvány elnöke köszöntötte a 2024/25-ös tanév évfolyamelsőit. Mutatjuk a …
Különleges élményben volt része a Hódmezővásárhelyi SZC Eötvös József Technikum idősebb korosztályt megcélzó IT Senior Akadémia program lelkes csapatának. Hornyák János informatikatanár vezetésével, valamint segítő diákok aktív közreműködésével egy szilvásváradi …
Szakmai kiránduláson vettek részt Budapesten a HSZC Eötvös József Technikum 10. évfolyamos sport ágazatos tanulói, ahol megtekintették a Puskás Arénát és a Puskás Múzeumot, ahol a névadó világhírű labdarúgó, és …
Ingyenes nyári táborokat hirdetett általános iskolás diákoknak a HSZC Eötvös József Technikum, amikre makói és környékbeli gyermekeket is jelentkezhetnek. Két héten keresztül négy különböző izgalmas tematikával várják a tanulókat mindennap …
A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Technikum szépészeti ágazatának tanulói – fodrászok és kozmetikusok – 2025. május 6-án szakmai kiránduláson vettek részt Kecskeméten, a BIOLA Biokozmetikai Kft. központjában. A látogatás …
Szakmai kiránduláson vettek részt a fővárosban az Eötvös József Technikum 10.B osztályának egészségügyi ágazatos tanulói. A diákok szakemberek segítségével ismerhették meg május 5-én a vitális paraméterek helyes mérését. A Budapesti …
Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail: info@mindigmako.hu
@2025 – All Right Reserved. MindigMakó
Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek