Fejenként csaknem kétszáz palackot váltottak vissza a vásárlók Makón a REpont 2024-es bevezetése óta – nyilatkozta a Mindig Makónak Ozoli Gábor, a MOHU szóvivője. Ezekből már nem szemét, árok szélére dobott hulladék lesz, hanem ipari alapanyag. A jövőben minden településen lesz majd palackvisszaváltó automata – erről pedig már Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a múlt heti Kormányinfón.
![]()
Másodpercenként száz palackot váltanak vissza az országban a DRS, vagyis a kötelező visszaváltási rendszer bevezetése óta. A legfeljebb három literes fém-, műanyag- vagy üvegpalackok visszaváltása tavaly januárban kezdődött: előbb az automaták érkeztek meg az üzletekbe, majd nyártól már nagy mennyiségben a visszaváltható palackok is.
Ezek legalább jó helyre kerülnek
Országszerte másfél milliárd palackot, dobozt és üveget váltottunk vissza – mondta a Mindig Makónak Ozoli Gábor.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szóvivője hangsúlyozta, hogy nagyon fontos, ezekből a palackokból újból palack lesz, nem szemét, illegális hulladék.
Hozzátette: Makón tavaly július óta 4,3 millió, míg egész Csongrád-Csanád vármegyében több mint 55 millió palackot váltottak vissza az emberek.
A legtöbben a boltban készpénzre váltható vagy levásárolható utalvány formájában kérik vissza a palackonként járó 50 forintos díjat. A palackvisszaváltó automaták üzemeltetése vagy a kézi palackvisszaváltás az üzleteknek is megéri, mert palackonként kezelési díjat kapnak a MOHU-tól, nem beszélve a boltban elköltött kuponokról.

Több mint 170 millió forint gyűlt eddig össze
Ozoli Gábor hozzátette, a vásárlók 10-20 százaléka kéri, hogy a visszajáró összeget a bankszámlájára utalják. Ez a lehetőség egész Európában kuriózum, mert más országokban, ahol szintén működik a palackvisszaváltás, erre nincs lehetőség. A szóvivő szerint mindössze az emberek egy-két százaléka jótékonykodik – igaz ezekből a felajánlásokból is komoly összeg, több mint 170 millió forint gyűlt össze. Hivatalosan három intézmény javára lehet felajánlani a palackonként járó 50 forintokat:
- a Bethesda Gyermekkórház;
- a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet;
- és a Semmelweis Egyetem Gyermekklinikái.
Van másik megoldás!
Nem hivatalos megoldás, de a törvény lehetőséget ad rá, hogy banki átutalásnál a jótékonykodó valamelyik általa támogatott szervezet – például egy állatmenhely QR-kódját adja meg, és akkor hozzájuk kerül a palackokért kapott összeg.
Minden településen lehet majd palackvisszaváltó
Magyarországon 4700 REpont működik – ezek közül 1700 helyen nem automata van, hanem kézi visszaváltás. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány azt szeretné – ha a bankautomatákhoz hasonlóan – palackvisszaváltó automaták is lennének minden településen. Ennek megvalósításáról tárgyalások kezdődtek.
