Számos helyen igyekszik helyt állni Tóth Ferenc, aki polgári foglalkozása mellett önkormányzati képviselőként, a Szociális és Lakásügyi bizottság tagjaként és külkapcsolati tanácsnokként is azon dolgozik, hogy hatékonyan tudja segíteni a körzetében élőket, valamint, hogy a város számára minél előnyösebb külkapcsolati rendszert építsen ki.
![]()
Képviselővé választását követően érkezett Tóth Ferenchez a felkérés, hogy legyen a Szociális és Lakásügyi bizottság tagja. Ezt már csak azért is örömmel fogadta el, hiszen – mint mondta – körzetéhez tartozik olyan lemaradó városrész, ahol sokan rászorulnak a támogatásra. Tóth Ferenc úgy gondolta így még nagyobb rálátással és hatékonysággal tudja segíteni az ott élőket.
Véleménye szerint az is nagy előnyt jelent számára, hogy szinte mindenkit személyesen ismer, így egyénre szabottan tudják elbírálni, hogy kit és hogyan támogassanak.
Kulturális és gazdasági előny is származik a testvérvárosi kapcsolatokból
Mindezek mellett külkapcsolati tanácsnoki feladatokat is ellát. Ez sem állt tőle távol, mert korábban már önkormányzati munkája révén is nagy rálátással bírt a testvértelepülésekre. A Makói Városi Televízió 7 híre című magazinjában elmondta, hogy Makó országos szinten is kiemelkedően ápolja külkapcsolatait, ami a 2014-ben létrejött új városvezetésnek is köszönhető.
Sok esetben nemcsak kulturális szinten, de gazdaságilag is profitálhatott ebből a város, hiszen közös pályázatokat is nyertek a szomszédos településekkel.
Szeretné, ha a makói diákok nyelvtanulását is segíthetnék a külkapcsolatok
A covid azonban ezt is megakasztotta, így most teljes újratervezésre van szükség, ami nagy kihívást jelent Tóth Ferenc számára, de mint fogalmazott szívügyének tekinti a kapcsolattartást és mindent megtesz annak érdekében, hogy a korábbihoz hasonló együttműködések jöjjenek létre. Ennek megvalósításához számtalan terve van. A közelebbi települések képviselőit már is kereste, köztük az adaiakat és a lugosiakat, de a lengyelországi Jaslóval és Radomskóval szívesen létesítene iskolai szintű cserekapcsolatot, hogy az itteni diákok nyelvtudása fejlődhessen ezáltal.
Tóth Ferenc megjegyezte: a jövőben az eddigi külkapcsolatok felelevenítésén és újak létrehozásán fog dolgozni, mert véleménye szerint ebből a sokszínűségből mindenki csak profitálhat.
