Kezdőlap » Makó egyik jelentős történészéről emlékeztek meg

Makó egyik jelentős történészéről emlékeztek meg

Mályusz-konferencia

Kormos Tamás
0 hozzászólások

Mályusz Elemér életéről, munkásságáról szervezett konferenciát a Makói Múzeumért és Kultúráért Alapítvány. Dr. Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató elmondta: a város szülötte neves történész volt, az emlékezés apropóját az adta, hogy 95 évvel ezelőtt jelent meg az egyik legjelentősebb írása, a Vörös emigráció. Ennek kapcsán szakembereket hívták meg Makóra.

A Korona Konferenciaközpont Kulturális Szalonjában pénteken neves szakemberek osztották meg a gondolataikat a jelenlévőkkel Mályusz Elemérről. Az egyik előadó, dr. Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató stábunknak kifejtette: Mályusz Elemér a kora egyik legjelentősebb történésze volt, városunk szülötte, ezért fontos, hogy megemlékezzünk róla. Legfontosabb kutatási területe a középkor volt, azon belül is sokat foglalkozott Zsigmond királlyal.

Mályusz Elemér: A Vörös emigráció

A konferenciát azért most szervezték meg, mert 95 évvel ezelőtt, 1931-ben a Napkelet című folyóiratban jelent meg Mályusz Elemér egyik legjelentősebb írása. A Vörös emigráció tizenkét részből álló tanulmánysorozat volt. Halmágyi Pál kiemelte: az írásai az 1919-es Tanácsköztársaság hatalomra kerülését és tevékenységét részletezték.

Mályusz Elemér, Makó, konferencia

Neves történészek. Fotó: Kormos Tamás

Bécsbe menekült kommunisták

Mályusz elsősorban az Ausztriában kiadott baloldali lapok hasábjain megjelent cikkek ismertetésével és elemzésével tárja elénk a szomszédos országban megtelepedett emigránsok ténykedését. A bukás után Bécsbe menekült kommunisták és szociáldemokraták, miután megvetették lábukat, azonnal nekiláttak a hatalom újbóli megszerzését célzó, Magyarország elleni propaganda beindításához. Folyamatos sajtótámadásokkal igyekeztek ellehetetleníteni a magyar kormány esélyeit a világháború utáni béke kedvező feltételekkel való megkötésére és az ország belső helyzetének stabilitására.

 Előadások

Az előadássorozat középpontjában a Vörös emigráció állt, amely kapcsán neves történészek és szakemberek idézték fel életútját, tudományos munkásságát és maradandó szellemi örökségét. Halmágyi Pál mellett dr. Zombori István muzeológus, Vincze Gábor történész, valamint prof. dr. Csejtei Dezső filozófiatörténész. Az előadások nemcsak egy kiemelkedő tudós életművét mutatták be, hanem azt is, hogy Makó szellemi öröksége milyen messzire hat és milyen maradandó értékeket ad a magyar tudományos és kulturális élet számára.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy