Ünnepélyes keretek között adták át Maroslelén a „Közszolgáltatásokat biztosító épületek energetikai korszerűsítése” elnevezésű beruházást a Versenyképes Járások Program keretében. A fejlesztés két intézményt érintett, és célja az volt, hogy csökkenjenek az energiafelhasználással járó költségek, valamint fenntarthatóbbá váljon a működés.
![]()
Két intézmény újult meg
A fejlesztés során a maroslelei önkormányzat két fontos intézmény energetikai korszerűsítésére fordította a több mint 17 millió forintos támogatást. Az egyik az iskolakonyha volt, ahol napelemes rendszert építettek ki – fejtette ki Drimba Tibor polgármester. A beruházás már rövid idő alatt is érezhető eredményeket hozott: az elmúlt egy hónapban több százezer forintos megtakarítás keletkezett. A fejlesztés hozzájárul ahhoz is, hogy az önkormányzat ne emelje a térítési díjakat.
A Faluház is korszerűbb lett
A másik helyszín a Faluház volt, ahol a nyílászárók cseréje és a fűtési rendszer korszerűsítése valósult meg. A projekt több mint 11 millió forintból készült el, amelyhez az önkormányzat önerővel is hozzájárult. Az új, korszerű nyílászárók és a modern kazán jelentősen javítják az épület energiahatékonyságát, ami különösen fontos egy olyan közösségi tér esetében, ahol rendszeresen tartanak rendezvényeket.
Fontos szerepe van a konyhának
Drimba Tibor kiemelte: az iskolakonyha kulcsszerepet tölt be a település életében: naponta közel 300 adag ételt készítenek, ellátva az óvodát, az iskolát, a bölcsődét és a szociális intézményeket is. A korszerűsítés célja az volt, hogy a működési költségek csökkentése mellett a szolgáltatás minősége továbbra is megmaradjon.
A térség fejlődését szolgálja
Dr. Lakatos-Tóth Andor, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Makói Járási Hivatal vezetője az átadón elmondta: a Versenyképes Járások Program egyik legfontosabb célja, hogy a települések ne egymással versengjenek, hanem egymás partnerei legyenek. A program arra épül, hogy a járások települései közösen gondolkodjanak, együtt határozzák meg céljaikat és együtt dolgozzanak a fejlődésért. Továbbá hangsúlyozta: Maroslele az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül. A település népessége folyamatosan növekszik, egyre több család választja otthonául, ami a megvalósuló fejlesztéseknek és az élhető környezetnek is köszönhető.







