A Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az utóbbi három évben sokat tett azért, hogy az országhatáron átnyúlóan segítse, támogassa a civil partnerséget. Legközelebbi erre irányuló rendezvényük, a Határtalan Civil Találkozó is erről szól. A célja az, hogy az együttműködésre nyitott civil szervezetek képviselőinek egy szakmai program keretében szakpolitikusok és a támogatáskezelő bevonásával naprakész információkat nyújtson azokról a hazai pályázati lehetőségekről, amelyekre a határon túli szervezetek is pályázhatnak – önállóan vagy közös projektek megvalósítására. A március 27-i találkozóra a Délvidékről, a temesi Bánságból és Csongrád-Csanád vármegyéből várnak civil szervezeteket a Délvidék házba.
![]()
A konferencia gyakorlat fókuszú. Az előadások sora a forráslehetőségek és a pályázati környezet áttekintésével indul, majd a Bethlen Gábor Alapkezelő szakemberei osztják meg a pályázatíráshoz és az elszámoláshoz kapcsolódó tapasztalataikat a résztvevőkkel. A határokon átnyúló civil kezdeményezések különböző jogi, pénzügyi, gazdasági környezetet érintenek – ezek ismertetése és összehasonlítása szintén fontos része a programnak.
A határ túloldalán működő szerbiai, romániai és a határon inneni vármegyei civil közösségek régóta kapcsolatban vannak egymással – gyakran szorosabb együttműködéseket tartanak fenn, mint az önkormányzatok, vagy az intézmények.
A szervezők azt várják a rendezvénytől, hogy tovább erősödjenek és bővüljenek az együttműködések a hasonló feladatokat végző civil szervezetek között.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztráció határideje: 2026. március 20. (péntek) éjfél
Regisztrációs űrlap: https://forms.gle/jevvphEmjcJKn96c8
Határtalan Civil Találkozó és Konferencia időpontja és helyszíne:
március 27. (péntek), 10:00–15:00
Délvidék Ház – 6726 Szeged, Közép fasor 1–3.

