A magyar-szerb üzleti fórumon 47 hazai cég képviselteti magát, és összesen több mint 150 vállalatközi egyeztetésre fog sor kerülni a helyi partnerekkel, ami tanúsítja, hogy a két ország közötti együttműködéssel mindkét fél jól jár – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
![]()
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-szerb üzleti fórum megnyitóján tudatta, hogy a mostani eseményen 47 magyar cég képviselteti magát, és összesen több mint 150 vállalatközi egyeztetésre fog sor kerülni, ami tanúsítja azt, hogy a két ország közötti együttműködés kölcsönös előnyös, azzal mindkét fél jól jár.
„Mára így eljutottunk oda, hogy a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a magyar külgazdasági teljesítmény növelése és a magyar exportteljesítmény növelése nem lenne lehetséges a Szerbiával való szoros együttműködés nélkül” – hangsúlyozta.
„Mára kritikus fontosságú és stratégiai jelentőségű területeken váltunk nélkülözhetetlenné egymásnak. A sikeres együttműködés alapját természetesen maguk a vállalatok adják” – fogalmazott.

Indulásra vár a Kelebiára közlekedő, 483 méter hosszú, 541 tonnás teherszállító vonatszerelvény a Ferencváros vasútállomáson 2026. február 26-án éjjel. Elindult hajnalban a forgalom a MÁV-csoport 150. számú vonalán, amely egyben az újjáépített Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza. MTI/Lakatos Péter
Ötmilliárd euró
Kifejtette, hogy a jelen lévő hazai cégek a saját területükön nemzetközileg versenyképesek, olyan ágazatokat képviselnek, amelyekben a megoldásaik a szerbiai gazdasági szereplők számára is előnyösek lehetnek.
„Az energetika, az autóipar, a fémipar, az építőipar, a vízipar, a mezőgazdasági és élelmiszeripar, illetve az egészségipar, a logisztika és a papíripar területéről érkeztek a vállalatok. És hogy miért jöttek ennyien, arra magyarázatként szolgálhat az a tény, hogy Magyarország számára a nyugat-balkáni térséggel való együttműködéshez kiemelt gazdasági érdek fűződik. És a Nyugat-Balkánnal folytatott kereskedelem 72 százaléka Szerbiával folytatott kereskedelmet jelenti” – mutatott rá.
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy 2010 óta négy és félszeresére nőtt, s tavaly már meghaladta az ötmilliárd eurót a két ország közötti kereskedelem értéke.
Fontosnak nevezte a különböző zászlóshajó-projekteket, megemlítve egyebek mellett, hogy a Mol például már 73 benzinkutat üzemeltet Szerbiában, valamint az MVM is lényeges szereplővé vált a helyi földgázkereskedésben az elmúlt időszakban.
„Szeretném mondani a magyar vállalatvezetőknek, hogy szerbiai képviseleteinken három külgazdasági diplomata kizárólag azért van itt, hogy őket segítse (…) És a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség külön nyugat-balkáni központot működtet Belgrádban, a kamaránk pedig két szerbiai információs központot hozott létre a közelmúltban” – sorolta.
Európa legnagyobb határátkelőhelye
A miniszter ezután leszögezte, hogy a gazdasági együttműködés fejlesztéséhez a két országot összekötő infrastruktúra javítása is szükséges, ezért úgy döntöttek, hogy „toldozgatás-foldozgatás helyett” Európa legnagyobb, legmodernebb, legkulturáltabb határátkelőhelyét építik meg.
Emellett közölte, hogy már elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, óránként három tehervonatnyi kapacitása van a vasútvonalnak, tehát húszpercenként roboghatnak a tehervonatok, és a személyvonatok mellett tizenhat nemzetközi gyorsvonat fog közlekedni naponta, ebből négy Bécset és Belgrádot fogja összekötni.
„Szeretném önöket tájékoztatni arról is, hogy új villamosenergia-vezetéket építünk a két ország között, amely 2030-ra lesz kész, s új kőolaj- és termékvezetéket is építünk a két ország között, amely 2027-28-ra lesz kész” – emlékeztetett. Végül pedig arra is kitért, hogy az együttműködést kiterjesztik a nukleáris energia területére is.
