A kormány januártól évi egymillió forint, vissza nem térítendő otthontámogatást biztosít a közszolgálatban dolgozók körének, ami, mivel házaspárok esetén mindkét félnek jár, kétmillió forint is lehet – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Írta meg az MTI.
![]()
Két ütemben, összesen 7,5 milliárd forint otthontámogatást kapnak kézhez a honvédelemben szolgálók és a sport feladatokat ellátó állomány tagjai – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter elmondta: az évi nettó egymillió forintos, vissza nem térítendő otthontámogatás első időszakában, január 20-ig beérkezett kérelmek alapján több mint 6,5 milliárd forint kifizetése történt. A meghosszabbított határidőig, február 15-ig beérkezett további kérelmek alapján közel egymilliárd forintot fizetnek ki legkésőbb március 30-ig. (Fotó forrása: MTI/Hegedüs Róbert)
Évi nettó egymillió
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormány 2026 januárjától évi nettó egymillió forint, vissza nem térítendő otthontámogatást biztosít a közszolgálatban dolgozók legszélesebb körének. Ezzel az intézkedéssel a kormány kifejezetten a köz szolgálatában állók széles körét segíti az otthonteremtésben.
Kiknek biztosított?
A támogatás elérhető a honvédelmi szervezetek hivatásos és szerződéses állományú tagjai, a kormánytisztviselők, a honvédelmi alkalmazottak és munkavállalók, valamint a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős feladat- és hatáskörében működő költségvetési szervek alkalmazottai számára.
Mire használható fel?
Az otthontámogatás igényelhető lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés, zártvégű pénzügyi lízing, lakáscélú munkáltatói kölcsön, továbbá lakástakarék-pénztári lakáskölcsön vagy áthidaló kölcsön esetén is.
