Makón több óvoda is van, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy gyermekünk melyikbe jár. Az első néhány év hatalmas befolyással van a gyermekek fejlődésére, így fontos, hogy jó nevelési intézményt válasszunk fiunknak, lányunknak. A folyamatot megkönnyíthetik a Bekukkantók, ahová olyan szülőket várnak, akiknek gyermekei szeptembertől óvodáskorúak lesznek.
![]()
A Bekukkantók célja az, hogy a szülők gyermekeikkel együtt ellátogassanak egy-egy óvodába. Itt nyílt napok keretein belül a kicsik játszhatnak, ismerkedhetnek a környezettel, míg a szülők feltehetik a legfontosabb kérdéseiket az óvodapedagógusoknak.
Öt helyszínt lehet megtekinteni márciusban
Makón több óvoda is van, a választék igen nagy. Azonban Bekukkantók segítségével az egyes intézmények segítenek a döntésben. A Makói Óvoda mind a négy tagintézménye tart ilyen nyílt napot, valamint a Bárka Református Óvoda is.
A Makói Óvoda összes tagintézménye bemutatkozik
Legelőször március 6-án, pénteken lehet megtekinteni a Makói Óvoda Kálvin téri tagintézményét, valamint a Hold utcai épületet. Ezeknek eredeti helyszíne jelenleg felújítás alatt áll, így az érdeklődőket az ideiglenes helyen, a Szegedi utca 4-6. szám alatt várják 15 és 17 óra között. Ezt követően március 13-án, pénteken a Kassai utcai tagintézménybe várják az érdeklődő szülőket és gyermekeiket, ugyancsak 15 és 17 óra között. Az eredeti intézményben ugyancsak felújítás folyik, így a Szent István Kollégiumba lehet bekukkantani, ahol ideiglenesen folynak a hétköznapok. A Makói Óvoda utolsó, vagyis az Erdélyi püspök utcai székhelyintézményébe pedig március 27-én, pénteken, szintén 15 és 17 óra között lehet ellátogatni.

A Bárka Református Óvoda is lehetőséget biztosít
A Makói Óvoda tagintézményei mellett a Bárka Református Óvoda is szervez Bekukkantót. Ide március 21-én, szombaton 9 és 11 óra között lehet ellátogatni.

