Babafákat ültetnek Makón a 2024-ben született gyermekek tiszteletére. A város több pontján kerülnek földbe a facsemeték, amelyek a kisgyermekek növekedését jelképezik. A program több mint húsz éve része a városi hagyományoknak, idén pedig összesen 175 új fa gazdagítja a közterületeket.
![]()
A hét folyamán a 2024-ben született makói gyermekek számára ültetnek babafákat a város különböző pontjain. A csemetéket Farkas Éva Erzsébet polgármester az adott körzet képviselőivel közösen ülteti el. Czirbus Gábor alpolgármester lapunknak elmondta: az ő körzetében 21 fát ültetnek el, főként a Szent István tér környéki utcákban, például a Kont, az Árpád, az Iskola és a Lónyai utcában. Hangsúlyozta: a program népszerű, sok család rendszeresen látogatja, locsolja és gondozza a gyermek fáját. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a város a babafák mellett folyamatosan törekszik a közterületek zöldítésére. Decemberben például közel 40 fát ültettek el a Szegedi utcán, pótolva az elmúlt évek extrém hősége miatt kiszáradt fákat. A családokat egyéb támogatásokkal is segíti az önkormányzat: 150 ezer forintos bébi kötvényt biztosítanak az újszülöttek számára, az iskolakezdők pedig 15 ezer forintos beiskolázási utalványt kapnak.
A fa, mint jelkép
Farkas Éva Erzsébet polgármester kiemelte: 2025-ben több mint 400 fát ültettek el Makó mind a nyolc városrészében. A város bevezető útjai, az ipari park környezete és a térrehabilitációval érintett területek is rendszeresen zöldülnek. A polgármester szerint a fa egy jelkép: döntést, felelősséget és gondoskodást jelent. Ahogyan a gyermek növekedését figyelik és támogatják a szülők, ugyanúgy kell gondozni az elültetett fákat is.
Zöldítés és közös felelősség
Kiss Ádám önkormányzati képviselő a faültetések kapcsán kiemelte: a globális felmelegedés Makót is érinti, ezért különösen fontos a zöldfelületek megőrzése és bővítése. Hangsúlyozta: a város jelentős energiát fordít a parkok, fasorok karbantartására és a védett fák rendszeres felülvizsgálatára.
Több mint 20 éves hagyomány
Gáspár Sándor önkormányzati képviselő felidézte: a babafa program 2000-ben, a millenniumi ünnepségsorozat idején indult és szerinte ez egy nagyon jó kezdeményezés, hiszen a gyermekeket már kicsi koruktól a környezettudatosság irányába terelik. Elmondta: tavasszal rendszeresen ellenőrzi a korábbi években ültetett fákat, és jelzi, ha valamelyik kiszáradt és pótlásra szorul.










