Hallatlan nagy energiát kell belefektetni abba, hogy a diákok találkozzanak a mobilos chatnyelv mellett az igazi, eredendő magyar nyelvvel és az abban rejlő kincsekkel – fogalmazott Makón Rékasi Károly. A színművész a városi ünnepségen szavalt verseket. A fellépése előtt adott interjújában kiemelte: missziónak tekinti, hogy az országot járva tart rendhagyó irodalomórákat a gyerekeknek és a fiataloknak.
![]()
Tom Cruise és az X-akták Mulder nyomozójának magyar hangjaként emlékszünk sokan Rékasi Károlyra, valamint a Barátok közt Bartha Zsoltja ugrik be róla másoknak, de a színművész és szinkronszínész most teljesen más vizekre evezett. Hivatásának tekinti, hogy gyermekeknek és fiataloknak mutatja meg azt, miért fontos megismerni, megtanulni és legfőképpen használni a szép magyar nyelvet.

Makóra is Petőfi Sándor és Wass Albert műveit szállította Rékasi Károly. Fotó: Halmágyi Gábor
Országjárás
Úgy véli: amíg a magyar nyelv értékei jól kezelődnek, addig a nemzetünk is életbe marad. Hozzátette: óriási szerencsénk van, hiszen rengeteg zseni található meg a magyar irodalmárok között, ezért, ha az ő nyelvükön közvetíti a gondolatokat, akkor az a legtökéletesebb. Egykoron Petőfi Sándor azért ért el olyan nagy sikereket a maga korában, mert a beszélt nyelvet léptette a költészet soraiba. Ezt az eszmét viszi most tovább, és iskoláról iskolára járva tart rendhagyó irodalomórákat. Az elmúlt esztendőkben ötszáz helyszínt keresett már fel, az idén száz újat szeretne.
A fiataloknak szüksége van a segítségre
A legújabb generáció úgy nő fel, hogy profi szinten kezeli a legmodernebb kütyüket, melyeken egy igen sajátos és leegyszerűsített nyelven kommunikálnak társaikkal. Rékasi Károly ezen órák során azt akarja velük megértetni, hogy szükség van a szép magyar nyelvünkre.
Tréfásan megjegyezte: fuvarosnak tekinti magát, arra utalva, hogy édesapja egykoron Jászberényben szállított a lovas kocsijával építőanyagot és tüzelőt. Most ő viszi tovább ezt a családi hagyományt, annyi különbséggel, hogy ő az ország minden területére szállít szellemi építőanyagot és tüzelőt.
Eddig 13 ezer diákhoz jutott el a gondolata
Wass Albert műveit már hosszú ideje viszi el az oktatási intézményekbe, óriási az öröm a számára, hogy az író munkássága nem csak tananyag lett, de tavaly érettségi tétel is volt. Emellett Petőfi Sándor költeményei is rendszeresen terítékre kerülnek a színművész óráin. Irodalmi ihletésű misszió során eddig 13 ezer diákhoz jutott el, de nem kíván megállni ezen az úton, folytatni kívánja a tanítást.
