Kezdőlap » Első alkalommal rendeztek Torkos Toros Fesztivált Maroslelén

Első alkalommal rendeztek Torkos Toros Fesztivált Maroslelén

Hagyományteremtés

Munkatársunk
0 hozzászólások

A térség böllér fesztiváljainak mintájára első alkalommal szervezett egy házaspár első alkalommal Torkos Toros Fesztivált Maroslelén. Nem csak helyiek, hanem számos másik településről érkezők vettek részt. A jelentkezők csapatokban vehettek részt kolbásztöltő versenyen, valamint látványdisznóvágásra is sor került.

Hagyományteremtés céljából jött létre

Egy házaspár tagjai, Arany Imre – akit sokan csak Husiként ismernek – és Aranyné Böjti Szilvia, az Arany Hús 2016 Kft. húsbolt és vágóhíd üzemeltetői idén úgy döntöttek, hogy a térség böllér fesztiváljainak mintájára megszervezik Maroslelén az első Torkos Toros Fesztivált. Mindezt hagyományteremtő céllal tették, hiszen arra az elhatározásra jutottak, hogy amennyiben sikeres lesz a rendezvény, a továbbiakban is lesz ilyen.

Érdekes programokkal várták a résztvevőket

Aranyné Böjti Szilviától, az Arany Hús 2016 Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk: a marosleleiek mellett érkeztek résztvevők Makóról, Makó-Rákosról, Hódmezővásárhelyről és Domaszékről is. Hozzátette: az érdeklődőket látványdisznóvágással várták, valamint kolbásztöltő versennyel, amely igen népszerű volt, kilenc csapat is jelentkezett rá.

Élménydisznóvágással is várták az érdeklődőket az első maroslelei Torkos Toros Fesztiválon. Forrás: Drimba Tibor polgármester hivatalos Facebook oldala

A polgármester is kolbászt töltött

A kolbásztöltő versenyre jelentkező 9 csapat egyikét Drimba Tibor polgármester és a helyi önkormányzat testülete alkotta. A településvezető így fogalmazott a rendezvény kapcsán:

„Egy újdonság, ez nyilván a település életében egy új színfolt, egy újfajta rendezvény. Itt a térségben azért nagyon sok településen régi hagyománya van már ezeknek a fesztiváloknak, a böllérfesztiváloknak, de én úgy gondolom, hogy itt Maroslelén is egy ilyen újdonsággal lehet színesíteni a településnek a rendezvényeit, ami egyébként sem kis számú”

Hozzátette: a fesztivál házigazdáinak már nagyon régi vágya volt, hogy létrejöjjön ez az esemény. Körülbelül már 4-5 évvel ezelőtt beszélt a házaspár a polgármesterrel az ötletről, azonban a szigorú szabályok miatt nem jöhetett ez létre sokáig, hiszen nem találtak neki alkalmas helyszínt. Azonban a főszervezők kiépítettek egy rendezvényházat, ami helyet tudott teremteni a fesztiválnak.

A polgármester is kolbászt töltött. Forrás: Drimba Tibor polgármester hivatalos Facebook oldala

Jövőre folytatás

Drimba Tibor a Mindig Makónak elmondta: Gádoroson nőtt fel, az ő gyerekkorának szerves részét képezték a disznóvágások. Ezeket a jó emlékeket pedig a szombati rendezvény hűen fel tudta idézni. Az esemény nagyon jól sikerült, így előreláthatólag úgy néz ki, hogy jövőre jön a második felvonás.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy