Vasárnap délelőtt a piac előtti placc zsúfolásig telt. Ennek az volt az oka, hogy több párt és országgyűlési képviselőjelölt jelen volt egy-egy standdal. Úgy tűnt, a városban igazi demokrácia van, mindegyik pultnál nagy volt az érdeklődés, a 04-es választókerület lakosai tolongtak, hogy aláírjanak. 500 ajánlás szükséges ahhoz, hogy elindulhassanak a jelöltek, van, akinek már össze is gyűlt ennyi.
![]()
A Mindig Makó körbejárt a piac előtti placcon, hogy mindegyik standnál körbekérdezzen. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen a hangulat, és, hogy sikeresen indult-e az ajánlásgyűjtés. Összességében a hangulat mindenhol kellemes volt, az emberek mosolyogva várták a sorukat, egymással is szót váltottak a képviselőjelöltek. A demokrácia jegyében hét állomásnál lehetett aláírni, mindegyiknél sorban álltak az emberek.
A Fidesz standhoz a tanyavilágból is jöttek
A Fidesz standjánál Kiss Ádámot kérdeztük, hogy milyen tapasztalatokról tud beszámolni. Az önkormányzati képviselő így nyilatkozott lapunknak:
„A városi piacra kiérkezni, én úgy gondolom, hogy mindig egy nagy élmény, nagy öröm, főleg olyankor, amikor közeledik a választás, és virágzik a demokrácia. Aki kiérkezik ma a piacra, látja, hogy nagyon nagy választék van a politikai pártok közül. Megjelennek ilyenkor olyanok is, akiről az ember előtte nem igazán hallott, azt se tudja, hogy kicsoda. A makói választók úgy gondolom, hogy bölcsek, a Fidesz standja a leglátogatottabb, mi kettő standdal is érkeztünk elől, egy standdal hátul. Folyamatosan jönnek az érdeklődők, régi barátok, új arcok, idősebbek és fiatalok egyaránt, de rajtunk kívül természetesen, ahogy mondtam az elején is nagy a választék, lehet nézelődni”
Továbbá ugyanennél a pultnál Halmágyi Pál azt is megosztotta: már reggel fél hét óta kint voltak és nagyon sokat jöttek oda hozzájuk. Volt, aki például Bogárzóból érkezett, hogy aláírjon.
„Szépen alakul az aláírásgyűjtés. Nagyon sok ismerős arc is van, jó néhányan vidékről, akikkel ritkábban találkozunk, azok is jönnek, és írják alá az íveket”
A Mi Hazánk Mozgalom alappillére a gyermekvédelem
A Mi Hazánk Mozgalom standjánál Veres Csabát, a párt térségi országgyűlési képviselőjelöltjét még nem találtuk ott, hiszen ő Hódmezővásárhelyen indította a napot ajánlásgyűjtéssel. Azonban Modok Csabát, makói önkormányzati képviselőt ott találtuk, aki elmondta: programjuk egyik legközpontibb eleme a gyermekvédelem. Ezzel kapcsolatban tartottak is egy fórumot szombaton délután, amelyre nagyon sok érdeklődő érkezett. Továbbá kiemelte, hogy a közbiztonságra is egyértelműen ki vannak élezve, csütörtökön meg is hívták Makóra a Bűnvadászokat, amely ugyancsak népszerű esemény volt.
„A másik, ami, hogyha az országos szervezettel kapcsolatosan néznénk, nyilván én szerintem az első és legfontosabb a mentelmi jognak az eltörlése. Tehát az országgyűlési képviselőknek a mentelmi jogát, illetve a visszahívhatóságát, azt minden további biztosíthatóvá kell tegyük, ezt a Virradat programunk is tartalmazza”
Az MKKP a zöld politikában látja a jövőt
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt 04-es számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje lapunknak elmondta: ők is már szombaton elkezdték a pultozást Hódmezővásárhelyen. Pál Anna Viktória kiemelte: nagyon jó tapasztalataik vannak, kedves emberekkel és kutyákkal is találkoztak. Továbbá azt is hangsúlyozta, hogy programjukban óriási szerepet kap a közlekedéspolitika, a szociális intézkedések és a kultúra. A standjuknál segédkezett az ajánlásgyűjtésben Dr. Vasárus Gábor is, aki az MKKP szegedi önkormányzati képviselője és a zöld munkacsoportban is benne van. Ő beavatta lapunkat abba, hogy a választókerületben milyen zöld politikában gondolkodnak. Említette az aszály, az illegális szemétlerakás, a talajpusztulás, az invazív növények és állatok, valamint a vidékfejlesztés problémakörét.
„ A tájban szerintem a legnagyobb probléma, és ez már inkább a vidékfejlesztési programunknak a része, hogy ugye a tanyapusztulás az nagyon brutálisan felgyorsult Magyarországon. Ennek több oka van. Például elöregedtek a tanyasi lakók. A fiatalok számára pedig nem vonzó. Ennek technikai okai is vannak. Azt tudjuk, hogy a szocializmusban tiltották a tanyák felújítását, azért vannak rossz állapotban. Most jelenleg az egyik probléma az, hogy a tanyák a földek adásvételi törvénye alá esik, tehát egy jó kis hat hónapos kifüggesztési eljárással, elővásárlással összefüggő problémahalmazt kap a nyakába, aki tanyát akar venni. És nagyon sok fiatalt, aki amúgy ki szeretne költözni, ez távol tart”
– emelte ki. Hozzátette: ezzel mindenképp foglalkozni szeretnének.
Leitner Szilárd szívügye a makói kórház
Leitner Szilárd egyéniben indul országgyűlési képviselőjelöltként. Elmondta: ők szombaton még nem standoltak, hanem inkább személyesen kopogtattak be az emberekhez.
„Én úgy látom, hogy nagy arányban velünk vannak, körülbelül 110 helyre kopogtunk be, ahol 70-en voltak otthon, és azért azt mondom, hogy 70 esetből 65-ször aláírtak. Ugye nyilvánvalóan ahol többen laknak, ott többen is esetlegesen aláírtak, így sikerült egy 80-90 aláírást a tegnapi napon összeszedni”
– számolt be. Hozzátette: szerinte körülbelül egy hét kell ahhoz, hogy összeszedjenek 500 aláírást.
„A legtöbben ugye ismernek engem és azért írnak alá. A programot azt van, aki ismeri, van, aki nem ismeri, de azt még annyira nem ismerik az emberek, úgyhogy azért remélem, hogy minél jobban be fogom tudni majd mutatni a jövőben. Illetve a kórházért folytatott projektnél azt az emberek nem felejtik el, amikor szerveztem a demonstrációt a kórház előtt, és több mint kétezer aláírást összeszedtünk, nyilván nem azon az egy napon, és ezzel sikerült ugye jelentős segítséget nyújtanunk a makói és hódmezővásárhelyi kórháznak. Ezt nem felejtik el az emberek, sokan idejönnek, elmondják, hogy nekik nem tetszett, hogy akkor kihátrált mögülem a Tisza, és hogy egyedül kellett dolgoznom”
– fűzte hozzá. Azt is megosztotta, hogy a kórház ügye mellett számára fontos a 13. havi fizetés támogatása, valamint a 13. havi nyugdíj megtartása, de ezek mellett a nők zaklatása ellen is erőteljesen fellép. Végezetül elmondta: függetlenségének az az előnye, hogy mindenkivel együtt tud dolgozni.
A Demokratikus Koalíció nem verseng, hanem párbeszédet folytat
Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció térségi országgyűlési képviselőjelöltje is standozott. Elmondta: pontosan nem tudja, hogy hogy állnak az ajánlások számával, de az biztos, hogy a kellő mennyiségű darabszám megvan ahhoz, hogy indulhasson. Azt is megtudtuk tőle, hogy nem csak a városi piacon volt megtalálható a pultjuk, hanem párhuzamosan Hódmezővásárhelyen, Csanádpalotán és Királyhegyesen is gyűjtötték az aláírásokat.
„Mi nem mentünk bele ebbe a versenybe, hogy ki tudja gyorsabban leadni. Én személy szerint volt olyan, ahol 20 percet beszélgettem az emberekkel. Én nagyon szeretem ezt az ajánlásgyűjtési időszakot, és szeretném kihasználni az időt arra, hogy minél többet beszélgessek és találkozzak az emberekkel”
– fogalmazott. Hozzátette: természetesen a helyi programjuk legfontosabb eleme az, hogy önálló kórháza legyen Makónak és Hódmezővásárhelynek és a városba visszakerüljön a szülészet. Kiemelte még a tiszta ivóvíz fontosságát, azt, hogy szeretné, ha minél hamarabb megépülne a kiszombori elkerülőút, valamint rávilágított arra is, hogy bérlakásprogram kell a választókerületbe.
„Nem is elsősorban a pártnak a támogatása, hanem a személyemnek a támogatása esik nagyon jól az emberektől. Sokan mondják azt, hogy listán a kedvenc pártjukra szavaznak, és egyéniben pedig rám. Én azt gondolom, hogy ez visszaigazolása az eddigi munkámnak”
– zárta gondolatait.
A Munkáspárt mindenkivel jól kijön
Végezetül a Magyar Munkáspárt képviselője is adott nekünk interjút. Szabó Jenőné, megyei elnök kifejtette: ők mindig is indultak és indulni fognak a választásokon. Viszont ő úgy látja, hogy most már át kell adniuk nekik párton belül a stafétát a fiataloknak. Hozzáfűzte: nekik senkivel nincsen gondjuk, mindegyik párttal jól kijönnek.
A Tiszáról most sem tudtunk meg semmit
Természetesen a Tisza Párt is kint volt standjával, azonban senki nem nyilatkozott lapunknak.








