A választás tétje, hogy lesz-e ukránbarát kormány Budapesten – mondta makói fórumán Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter a 41. Lázárinfón hangsúlyozta, ha ezt a magyarok hagyják, akkor mindenki – fideszesek és tiszások is – ezer forintos üzemanyagárral fizeti majd meg ennek következményeit. Lázár János szerint Magyar Péternek fontosabb a hatalom és az ukránokkal való együttműködés, mint a saját hazája.
![]()
Lázár János elöljáróban megköszönte mindazok támogatását, akik segítségével 2002 óta, hat alkalommal is, egyéni képviselőjelöltként választást nyert a Csongrád-Csanád megyei körzetben, majd utódját, Czirbus Gábor makói alpolgármestert ajánlotta a választók figyelmébe.

Czirbus Gábor képviselőjelölt és Lázár János, építési és közlekedési miniszter. Fotó: Jeszenszky Zoltán
„Nagyon régen gondolkodom már azon, hogy mikor és hogyan adjuk át a stafétabotot, egy esetben megváltoztattam volna a döntésemet, hogy ha Magyar Péternek lett volna bátorsága itt elindulni, ebben a választókerületben. Akkor azt az örömet, hogy a második miniszterelnök-jelöltet is én verhetem meg, biztos, hogy megszereztem volna maguknak és magamnak is” – mondta Lázár János.
A politikus arra utalt, hogy 2022-ben kihívója, Márki-Zay Péter az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként indult a választáson.

Népes közönség várta Makón Lázár Jánost. Fotó: Jeszenszky Zoltán
Új időszámítás
A Szabó „Sonka” László Kézilabda Munkacsarnok közönsége előtt arról is beszélt Lázár János, hogy új időszámítás kezdődött a választási kampányban. Eddig az volt a kérdés, hogy Magyarország ki tud-e maradni az orosz-ukrán háborúból, melyben hetente kilencezer huszonéves hal meg, azonban a Barátság kőolajvezeték lezárásával emelkedett a tét.
„Az ukránok szándékosan blokkolják a vezetéket. Szándékosan akadályozták meg azt, hogy Magyarországra kőolaj érkezzen. Fenyegetik, zsarolják ezzel minden magyar honfitársamat függetlenül attól, hogy tiszás vagy fideszes” – hangsúlyozta a miniszter.

Az országgyűlési választás tétjéről is beszélt a miniszter. Fotó: Jeszenszky Zoltán
„Az az olaj, ami azon a vezetéken érkezett, 30 százalékkal olcsóbb, mint amit más forrásokból tudunk beszerezni. Ez az orosz olaj jelenti annak a garanciáját, hogy Magyarországon ne ezer forint legyen az üzemanyag literje. Arra akarják kényszeríteni a magyarokat, hogy leváltsák a magyarok Orbán Viktort az ukránok érdekében, és Magyarországon, Budapesten egy ukránbarát kormány legyen” – fűzte hozzá Lázár János.
A politikus arra emlékeztetett, hogy válaszlépésként Magyarország és Szlovákia is leállította az Ukrajnába irányuló dízelszállításokat. Hozzátette, miután Ukrajna Magyarországról kap áramot, arra is felkészültek, hogy a magyar emberek védelme érdekében korlátozzák az áramszállításokat.
Magyar Péter
Lázár János az ügy szégyenfoltjának nevezte, hogy egy hete Magyar Péter a müncheni biztonságpolitikai fórumon a német kancellárral és a horvát miniszterelnökkel is egyeztetett.
„A német kancellár, a horvát miniszterelnök és más politikusok ebbe a döntésbe, Magyarország megleckéztetésébe bevonták a Tisza Párt elnökét, akinek fontosabb volt a hatalom és az ukránokkal való együttműködés, mint a saját hazája. Egy ilyen emberre nem lehet rábízni a magyarok sorsát. Egy ilyen emberre, aki elárulja a hazáját az ukránoknak, nem lehet rábízni a haza sorsát” – hangsúlyozta.
Magyar Péterre utalva azzal folytatta gondolatmenetét a politikus, hogy „normális, jó gondolkodású ember, akire az ország vagy a város sorsát rá lehet bízni, az nem így viselkedik. Az nem bulibáró, az nem vesz részt drogpartikon, nem vesz részt szexpartikon, amikor látja a drogot nem befelé megy a buliba, hanem inkább hazamegy.”

Bárki, bármiről kérdezhette az építési és közlekedési minisztert. Fotó: Jeszenszky Zoltán
Tét a családtámogatások jövője
Lázár János hangsúlyozta, a Fidesz a hétköznapi, egyszerű, vidéki emberek pártja.
„Semmi garancia nincs, hogy a Tisza Párt bármit is megvalósít abból, amit ígér, viszont komoly garancia van arra, hogy mindent meg fog tenni, amit Brüsszel kér, és az nagyon rossz lesz az Ön családjának például, mert nem fognak semmiféle támogatást és kedvezményt kapni” – válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy egy fiatal családapa miért válassza a kormánypártot.
Lázár János a 2002-es választási kampányra utalva arra emlékeztetett, hogy a kormányváltás után a szocialisták megszűntették az otthonteremtési támogatást, helyette jött a devizahitel, és bár azzal kampányoltak, hogy nem lesz gázáremelés, kormányzásuk alatt több tucatszor emelték az energiahordozó árát.
