Több mint ötszáz táncos, 90 produkció az ország 6 városából: ezek a számok jellemzik az Országos Táncművészeti Fesztivál makói regionális elődöntőjét, amelyet február 21-én, szombaton rendeznek meg a Hagymaházban. A rendezvény házigazdája a Táncpedagógusok Országos Szövetsége által Kiváló együttes díj, arany fokozatával elismert VargaBalett Táncműhely, amely 22 koreográfiával és 236 növendékkel vesz részt a versenyben.
![]()
A Táncpedagógusok Országos Szövetsége 35. alkalommal szervezi meg a felmenő rendszerű versenyt. Az idei regionális elődöntők helyszínei: Zalaegerszeg, Makó, Szekszárd, Oroszlány és Miskolc, amelyeket a műfajonkénti döntők követnek áprilisban és májusban Budapesten. A szombati egész napos, hat felvonásban zajló elődöntőben korcsoportonként kerülnek színpadra a produkciók. A látottakat öttagú, neves szakemberekből álló zsűri értékeli. Az elődöntő tétje a továbbjutás: a budapesti döntőkben csak az itt 1., 2. vagy 3. díjban részesülők kapnak lehetőséget a versenyzésre.
A zsűri elnöke:
Földi Béla – Harangozó Gyula-, Jeszenszky Endre-, Bonis Bona és életműdíjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett táncművész, táncpedagógus, koreográfus, Budapest Táncszínház igazgatója, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége elnöke
A zsűri tagjai:
Molnár Krisztina – Lyra, Nívó és életműdíjas, a Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett moderntánc pedagógus, szakíró, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége elnökségének tagja;
Andrea Paolini Merlo – Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett balettművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Balett korábbi táncművésze, az IDanceStore – Sansha Magyarország társtulajdonosa, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége elnökségének tagja;
Bakó Máté – Magyar Arany Érdemkereszttel és Nagy Alakítás díjjal kitüntetett balettművész, balettmester, a Magyar Nemzeti Balett egykori első magántáncosa és Operanagykövete, a Madách Tánc- és a Színművészeti Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium balettmestere, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, a Madách Színház és a Budapesti Operettszínház balettmestere és vendégművésze, a Táncpedagógusok Országos Szövetsége elnökségének tagja.
Makó város képviseletében Rónai Dániel gitárművész-tanár, a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményegység-vezetője vesz részt a zsűri munkájában.
