Kezdőlap » Ötödik éve díszeleg a makói betlehem

Ötödik éve díszeleg a makói betlehem

Egy rongálást is túlélt

Munkatársunk
0 hozzászólások

Immár ötödik éve látható a Makovecz téren az a karácsonyi ihletésű installáció, ami 2020-ban az ország legszebb betlehemének címét is elnyerte.

A makói betlehemet Bertus-Barcza Anikó tervezte, tervével pedig elnyerte a Hungarofest Nkft. És a Magyar Turisztikai Ügynökség 10 millió forintos fődíját, melyből el is készülhetett az alkotás. A fődíjjal pedig együtt járt „Az ország legszebb betleheme” cím is. A karácsonyi alkotás stílusjegyei Makovecz Imre épületeit idézik, nem véletlen tehát, hogy advent idején a Makovecz téren, a mester által tervezett Hagyatikum épülete mellett állítják ki. A betlehem a három királyt és egy angyalt ábrázol, amint meglátogatják a betlehemi jászolban az újszülött kis Jézust szülei körében.

makói betlehem, makovecz tér

2020 óta lehet megcsodálni. Fotó: Halmágyi Gábor

Vandálok célpontja lett

2023 decemberében az adventi időszakra frissen felállított betlehemet vandálok tették tönkre. A kis Jézus figuráját összetörték, volt olyan bábu, amelyiknek a fejét szakították le. Az elkövetők ugyanekkor megrongálták a város karácsonyfáját, illetve több árusító bódét is. Az ügyben még akkor feljelentést tett az önkormányzat, az installációt pedig azóta sikerült helyreállítani.

makói betlehem, makovecz tér

A figurákon ma már nem látszik az ámokfutás nyoma. Fotó: Halmágyi Gábor

Most is megtekinthető a betlehem

Az országos hírű betlehem jelenleg bármikor látogatható a Makovecz téren, a Hagymatikum fürdőorvosi épülete mellett. Érdemes betérni, megpihenni benne egy kicsit, hiszen az alkotás ritka szép kincse városunknak.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy