Csütörtökön Budapesten, a Karmelita kolostorban írta alá a kormány a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel a megállapodást a jövő évi béremelésről. Januártól a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő. A megállapodás közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja majd.
![]()
„2010-ben szakítottunk azzal a modellel, amely a keményen dolgozó emberekkel szemben mélyen igazságtalan, segélyalapú társadalmat erőltette, és egy új, ambiciózus irányt indítottunk el: a munkaalapú társadalom felépítését” – írta közösségi oldalán Czirbus Gábor a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodás aláírását követően. Makó alpolgármestere, a Fidesz választókerületi elnöke arra emlékeztetett, hogy akkor sokan kételkedtek, de az eredmények önmagukért beszélnek: ma már 1 millióval többen dolgoznak, mint kormányváltás előtt, és Magyarországon gyakorlatilag megvalósult a teljes foglalkoztatottság.
Czirbus Gábor hangsúlyozta, „Ez csak azért sikerülhetett, mert a magyar emberek hisznek abban, hogy a tétlenség helyett a produktív, értékteremtő élet visz előre – ehhez pedig olyan gazdaságpolitikát kellett építeni, amely valódi munkahelyeket teremt. Az elmúlt másfél évtized ebbe az irányba mutatott.”
Kiemelte, az új minimálbér összege 322 800 forint, ami 11%-os növekedés. A garantált bérminimum 373 200 forintra nő, 7%-kal többre, mint idén.

A kép forrása: Czirbus Gábor Facebook-oldala
Makó alpolgármestere korábbi bejegyzésében arról írt, hogy a pedagógus-béremelés folytatódik, mert a jövő generációinak felkészültsége leginkább a tanároktól függ. Ezért kiemelten fontos a hivatás anyagi megbecsültsége is.
Bejegyzését azzal zárta: „A kormány vállalásának megfelelően az előrelépés évről évre jelentős. A számítások szerint jövőre már 936 ezer forintos átlagfizetéssel lehet kalkulálni a pedagógusok esetében!”
