Kezdőlap » Januártól újabb béremelés érkezik

Januártól újabb béremelés érkezik

A szociális ágazatban dolgozók bére nő

Munkatársunk
0 hozzászólások
Czirbus Gábor, Makó alpolgármestere, drogtörvény, Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Január 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a szociális ágazatban dolgozók bére – jelentette be közösségi oldalán Czirbus Gábor. Makó alpolgármestere hangsúlyozta, hogy a nevelőszülőkre fordított forrásokat pedig megduplázzák.

„A szociális ágazatban dolgozók segítséget és biztonságot nyújtanak a legkiszolgáltatottabbaknak, ezért munkájuk nélkülözhetetlen, anyagi megbecsülésük pedig elengedhetetlen” – írta közösségi oldalán Makó alpolgármestere.

Czirbus Gábor bejegyzésében úgy fogalmazott: „egyértelmű az is, hogy a nevelőszülőknél való elhelyezés áll a legközelebb a családi környezethez, ezért kiemelt fontosságú, hogy érdemben javuljon a nevelőszülői ellátás helyzete.”

A nevelőszülőkre fordított források most egy valóban nagy lépést tesznek ennek irányába. Az alpolgármester arra emlékeztetett, hogy a béremeléseken túl új támogatásként minden gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal számára biztosítják majd az ingyenes jogosítványszerzés lehetőségét, hogy ezzel is több esélyt és támogatást kapjanak felnőttkoruk kezdetén.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy