A Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérmet vehette át Daniné Kuti Katalin szeptember végén Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztertől. A makói anyakönyvvezető lapunknak elmondta: 11 éve van a szakmában, ez idő alatt pedig már több, mint ezer párt összeadott.
![]()
A mindennapok feladatai
„Mindenki úgy gondolja, hogy csak szombatonként ott vagyunk, és megtartjuk az esküvőt, de nagyon sok előzetes munka van, ami hozzájár. Meg azért házasságkötésen kívül vannak még egyéb dolgaink is, halálesetet anyakönyvezünk, hogyha véletlen Makón megszületik egy baba, mielőtt beérne a kórházba, akkor azt is le kell anyakönyvezzük. Illetve még ide tartozik a honosítás is, az eskütételnek a megszervezése és okiratok kiállítása” – foglalta össze Daniné Kuti Katalin azt, hogy tulajdonképpen milyen feladatokat végez a mindennapokban. Ő 2014 óta van a szakmában, mint elmondta, a kedvenc része a házasságkötés. Az elmúlt 11 évben több, mint ezer párt adott össze.

Daniné Kuti Katalin, makói anyakönyvvezető.
Minden esküvő különleges
A makói anyakönyvvezető elmondta: azt szereti az esküvőkben, hogy mind különlegesek, egyéniek. Minden megbeszélés kérdése, hogy hogy történjen, így ő közösen a párral beszéli meg az elképzeléseket. Kiemelte: nagyon jó érzés a tanúja lenni annak, hogy két ember összeköti az életét.
El sem hitte, amikor megtudta
Munkája elismeréseképpen szeptember végén vehette át egy ünnepség keretein belül a Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérmet Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési minisztertől. „Amikor megtudtam, szinte el se hittem, amikor hívtak, hogy menni kell Pestre, hogy a miniszter úr átadja nekem, nagyon megörültem neki” – emlékezett vissza a makói anyakönyvvezető. Végezetül elmondta: a vármegyéből ketten kaptak ebben az évben ilyen elismerést és nagyon megtisztelőnek tartja azt, hogy ő lehet az egyik.
