2026. március 19, csütörtök
József, Bánk névnap
Kezdőlap » Az Állatok Világnapja jegyében gyűjtöttek a makói ovisok a menhelyi kedvenceknek

Az Állatok Világnapja jegyében gyűjtöttek a makói ovisok a menhelyi kedvenceknek

Állatbarátok

Vizi Viktória
1 hozzászólás

Az Állatok Világnapjához kapcsolódva különleges gyűjtést szerveztek a makói óvodák tagintézményei. A kezdeményezés célja az volt, hogy a gyerekek és a szülők közösen segítsék a menhelyen élő állatokat, miközben a kicsik játékos formában tanulják meg a felelős állattartás alapjait.

A Makói Óvoda négy tagintézménye idén közös célt tűzött ki: a város lakóit is bevonva szervezett gyűjtést az Állatok Világnapja alkalmából. A három kijelölt gyűjtőpontnál nemcsak a szülők, hanem Makó lakossága is adományozhatott állateledelt és játékokat, melyek az állatmenhely lakóihoz kerültek.

Frank Ramóna, a Kassai utcai Óvoda tagintézmény igazgatója elmondta: az óvoda már korábban is nagy figyelmet fordított az állatvédelemre. Mind a négy intézmény elnyerte az Állatbarát Óvoda címet, idén pedig már az Örökös Állatbarát minősítéssel büszkélkedhetnek. A program egyik fő célja, hogy a gyerekekben erősítsék az empátiát és a gondoskodás érzését az állatok iránt.

Állatok Világnapja: élményeken keresztül tanulják a felelősséget

Az Állatok Világnapja nemcsak a gyűjtésről szólt. A gyerekek pónilovagolhattak, lovaskocsikázhattak, sőt még egy törpemalaccal és nyuszival is találkozhattak az óvodában. Frank Ramóna szerint a közvetlen élmények segítik a gyerekeket abban, hogy megértsék, mit jelent az állatokkal való felelős bánásmód.

Az intézményben a gyerekek játékos formában ismerkednek meg a háziállatok világával, gyakran látogatnak el farmokra és kisállatsimogatókba. A nevelők fejlesztő játékok segítségével tanítják meg a kicsiknek, hogy mindenki tehet a bajba jutott állatokért.

A legkisebbek is segítenek

A gyerekek is büszkén meséltek arról, miért tartják fontosnak az állatok segítését. Vadlövő Alma Ildikó elmondta, hogy otthon macskáival és kutyáival sok időt tölt, és az óvodai gyűjtéshez is vittek eledelt. Kiemelte, hogy segíteni kell az állatoknak, hiszen ők is kedvesek velünk.

A gyerekek szerint is fontos az állatok segítése. Fotó: Vizi Viktória

Torda Izabella és családja két kutyát gondoz otthon, és azt mondta, hogy a gyűjtés során minden ajándékot szeretettel adtak, mert az állatok fontosak a gazdáiknak.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy