A Jan-Ker 2001 Kft. története több mint húsz évvel ezelőtt, Hódmezővásárhelyen kezdődött. Egy helyi, családi vállalkozásként indult, mára pedig a Szeged–Debrecen vonal több pontján is meghatározó kereskedelmi szereplővé vált. Alapítása óta 15 milliárdos árbevételű és közel 400 munkatársat foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát, miközben mindvégig hű maradt a gyökereihez és a helyi közösséghez.
![]()
Ma már két modern logisztikai központból látja el a térséget, 23 hibrid üzletet működtet, közel 350 beszállító partnerrel dolgozik együtt és 1600 viszonteladó partnere számára biztosítja a mindennapi működéshez szükséges termékeket. Üzleteit naponta több tízezer vásárló keresi fel. A cég tevékenysége kis-, és nagykereskedelmi fronton is jelentős: kínálatukban több, mint 8000 féle cikkelem található, így a mindennapi bevásárlástól kezdve, a háztartási termékeken át egészen a prémium italok beszerzéséig gondoskodik a különféle vásárlói igények kiszolgálásáról.

Nemcsak italokat kínál az üzlet. Fotó: Miklós András
Elismerések, amelyekre büszke lehet
Az évek során számos szakmai és közösségi díjjal is elismerték a vállalat munkáját: 2024-ben elnyerte az „Év kereskedője” díjat Csongrád-Csanád megyében, valamint ugyanebben az évben bekerült a Kereskedelmi TOP 100 vállalat közé, amit az árbevétele több mint 3 milliárd forintos növelésével ért el. Tevékenységét Hódmezővásárhely önkormányzata is elismerte, emellett pedig Opten „A” minősítéssel, valamint „Digitálisan felkészült vállalkozás” tanúsítvánnyal is büszkélkedhet.

A választék hatalmas: üdítőitalok és gyümölcslevek is vannak a kínálatban. Fotó: Miklós András
Mr. Alkohol – fiatalos lendület és prémium italélmény
A Jan-Ker 2001 Kft. tagjaként a Mr. Alkohol Brand az egyediséget képviseli. A fiatalos, lendületes webshop közösségi felületein rendszeresen megjelennek a nemzetközi italnapok, hazai ünnepek és kulturális események is, számtalan kedvező ajánlattal karöltve. Márkanagykövetük, Csuja Imre, Jászai Mari-díjas színművész személyiségével és élettapasztalatával inspirálja a csapatot, hozzájárulva ahhoz, hogy a Mr. Alkohol márka közelebb kerüljön az emberek szívéhez. 2021-ben Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton nyílt meg a Mr. Alkohol Drinkshop, ahol a teljes online kínálat személyesen is elérhető. Az üzlet prémium vásárlási élményt nyújt, és egyben a webshop logisztikai központjaként is működik. A márka rövid idő alatt országos hírnévre tett szert: 2022-ben és 2024-ben is elnyerte az „Év Webshopja” díjat, valamint kétszer az „Év Honlapja” különdíjat is.
Felelős és zöld szemlélet
A gazdasági fejlődés mellett a cég fontosnak tartja a fenntartható működést is. Napelemekkel fedezi energiaigényének jelentős részét, elektromos céges járműflottát üzemeltet, és kiemelt figyelmet fordít a környezetbarát, újrahasznosítható csomagolások használatára.

A családi vállalkozás a régió egyik meghatározó kereskedelmi szereplőjévé nőtte ki magát. Fotó: Miklós András
Jövőkép és növekedés
A társaság stabil alapokra építve tekint a jövőbe: célja, hogy üzleteinek számát országos szinten 50 egységre bővítse, miközben tovább erősíti piaci pozícióját és bővíti partnerkapcsolatait. A vállalat jövőképének középpontjában a fenntartható növekedés és az innováció áll. Nyitottan áll a legújabb technológiai fejlesztésekhez, és folyamatosan alkalmazza is az elérhető legmodernebb technológiákat a mindennapi működése során.
A munkavállalók mindennapjai: a siker valódi motorjai
A Jan-Ker 2001 Kft. számára a növekedés alapja a munkatársak elégedettsége és elkötelezettsége. A vállalat hisz abban, hogy a dolgozók egyéni céljainak támogatása közvetlenül hozzájárul a cég hosszú távú sikeréhez. Eltökélt amellett, hogy olyan támogató légkört biztosítson, ahol mindenki megvalósíthatja a személyes céljait és kibontakoztathatja a tehetségét. A munkatársak fejlődését rendszeres képzésekkel, workshopokkal és tréningekkel segítik. A vállalat különösen fontosnak tartja, hogy a legújabb technológiai fejlesztéseket a munkavállalók mindennapi életébe is beépítse. A mesterséges intelligencia és a digitális megoldások integrálásával úttörő szerepet vállal abban, hogy a dolgozók munkáját könnyebbé és hatékonyabbá tegye.

Csaknem nyolcezerféle terméket kínálnak. Fotó: Miklós András
Együtt a közösséggel
A Jan-Ker 2001 Kft. számára a siker nem csak számokban mérhető: szívügyének tekinti azt is, hogy erősítse a helyi közösséget, biztos munkahelyeket teremtsen, és olyan vállalatként működjön, amelyre a vásárlók, a partnerek és a dolgozók egyaránt büszkék lehetnek. Kiemelt figyelmet fordítanak a nyugdíjasokra is: bizonyos napokon a nyugdíjas igazolvány felmutatásával nagykereskedelmi áron vásárolhatnak, így kedvezőbb áron juthatnak hozzá a szükséges termékekhez. Rendszeresen szervez közösségi eseményeket, versenyeket és kreatív programokat is – például rajzversenyt a gyermekek számára – amelyek egyszerre szórakoztatóak és közösségépítő erejűek is.
Ezek az a kezdeményezések amellett, hogy élményt nyújtanak a résztvevőknek, erősítik a kapcsolatot a vásárlókkal és a helyi közösséggel is, amelynek a Janker immár több, mint két évtizede aktív és elkötelezett tagja.
A Janker a makói egységükben, a Csanád vezér tér 5. A címen is várja a vásárlókat, a Mr. Alkohol webshop pedig a www.mralkohol.hu oldalon érhető el.
Ezt olvasta?
Három szerencsés olvasónk is 50 ezer forintos Janker ajándékutalványt nyerhet!
