A makói szervita kápolna felszentelésének 200. évfordulójához több programmal is csatlakozott a város. Hétfőn egy történelmi konferenciát szerveztek a Korona Konferenciaközpont Kulturális Szalonjában, ahol az előadók különböző nézőpontokkal és témákkal csatlakoztak ehhez a jeles alkalomhoz.
![]()
Sok mindenen ment át a kápolna
- augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján áldották meg a makói szervita kápolnát, azaz ennek már 200 éve. Az épület a mai napig használatban van, és az elmúlt két évszázadban rengeteg átalakításon esett át, melyre hatással voltak a különféle hatalomváltások is, ugyanis hol bővült, hol pedig szűkült az a tér, amit az egyház használhatott. Erről beszélt előadásában Dr. Halmágyi Pál.
„Amit minden makói tud, hogy a volt püspöki nyaraló, ami most már az elmúlt 40-50 évben kollégium volt, sajnos üresen áll. Ez a legnagyobb változás, és az épület állaga kívülről nem látszik, de egy üres épület mindig romlik. Ezt fájó szívvel látom mindig, amikor arra sétálok, tehát meg kellene találni azt a funkcióját. 17 ablaka van ennek az épületnek, rengeteg terme és egy megfelelő, méltó helyet kellene találni egy olyan intézménynek vagy valaminek, ami a fönntartást segítené. Egyébként a kápolna jó állapotban van, lelkész most nincs, de a belvárosról az atyák átjárnak és a szertartásokat, a miséket intézik”
Mint mondta: szép kort megélt a szervita kápolna, azonban nem ez a város legrégebbi épülete, hanem a Kálvária-kápolna, amelyet 1734-ben emeltek.
Antal József, a sokszínű templomigazgató
Az előadók közt szerepelt Dr. Barna Gábor, aki Antal Józsefről beszélt. Lapunknak kiemelte: a szerzetesrendek feloszlatása után az egyházmegyés papok látták el a lelkipásztori szolgálatot a szervita kápolnában, közülük pedig Antal József volt a leghosszabb ideig templomigazgató, összesen 25 évig.
„Ez azt is jelentette, hogy őneki hosszú-hosszú ideje volt, hogy rányomja a bélyegét a lelkipásztori munkájával a környék vallásos életére. Ez abban is megnyilvánult, hogy nem csak egyszerű lelkipásztori munkát végzett, hitoktatott, misézett, olykor temetett is, hiszen ez nem plébánia volt, tehát itt plébánosi feladatokat nem kellett ellátnia, hanem ministránsokat szervezett, egyházzenei hangversenyeket szervezett, és egyfajta ilyen nagyon magas szintű szellemi élet, kulturális élet alakult ki a kápolna körül és az ő személye körül. Ő pedig nem csak egy egyszerű pap volt és egy jól képzett lelkipásztor, hanem kiváló zenész, nagyon szépen zongorázott, nagyon szépen improvizált, zenét szerzett. Ezt kevesen tudják róla, és ez a fajta zeneszerzői tevékenysége nem is annyira ismert. Például ő írta az első beatmisét Magyarországon”
Más témákban is tartottak előadásokat
Előadott még Dr. Zombori István, aki Makó és környékének helyzetéről beszélt a török hódoltság idején. Dr. Fekete József azt fejtette ki, hogy hogyan telepedett le a városban a szervita rend és milyen tevékenységet folytattak, végezetül pedig Pálfai Zoltán Hét fájdalom, hét remény. Egyházi reflexiók címmel prezentált.





