Idén már tizenkilencedik alkalommal gyűltek össze meghívott képzőművészek a Natura Marosmenti Művésztelep keretein belül. Az Erzsébet-házban másfél hete tart az intenzív alkotómunka, amelybe mi is betekintést nyerhettünk. Ebben az évben a plein air a központi téma, de a legtöbben a valódi természet helyett belső tájakat örökítenek meg.
![]()
A fák, mint a nagy történetmesélők
A 19. Natura Marosmenti Művésztelepre idén tizenhatan kaptak meghívást. Közülük néhányuk készülő munkáit is megtekinthettük. Ahogyan minden évben, természetesen idén is részt vesz az alkotásban Karsai Ildikó grafikusművész, aki egyben a kéthetes program vezetője is.
„A fa, mint organikus forma és egy mindentudó jelkép is egyben számomra. Ezzel a témával foglalkozom. Úgy gondolom, hogy nem kizárólag az idei témánkhoz kapcsolódóan, hanem ez egy folyamat része, amit én legalábbis itt most az elmúlt évek során újra és újra elővettem ezt az általam fontosnak tartott témát, nevezzük annak. A mostani sorozatom, aminek az előzménye már az elmúlt években látható volt, hiszen készítettem illusztrációkat, adott esetben más megközelítésben a fa mint téma a választás számomra. A mostani fák is gyakorlatilag, én úgy hívom őket, hogy sorsfák, az antropomorf emberarcú fák, hisz olyan lények, amelyek ugye nagyon sok időt és eseményt és dolgot tudhatnak, ha tudnának beszélni. Én úgy gondolom, hogy a rajzaimon keresztül próbálom őket szóra bírni”
A művésztelep kapcsán pedig kifejtette: fontosnak tartja a kölcsönös észrevételeket és gondolatcseréket.

Karsai Ildikó a mindentudó fákon dolgozik.
Az ájurvédikus szemlélet hat a művészetére
Karsai Ildikóhoz hasonlóan V. Nagy Nándor is sorozatot készít, csak ő akrillal dolgozik fatáblára. A képzőművész megosztotta: azért ezt a technikát választotta, mert egy alkotótábor meghatározott ideig tart, ezért tempósan kell dolgozni, az akril pedig gyorsan szárad. Azonban, amikor több ideje van, szobrokat szeret készíteni. Az idei téma, azaz a plein air kapcsán kifejtette: nem egy bizonyos táj fogta meg, annál egy sokkal mélyebb ihletről van szó.
„Én ezeket ilyen belső tájaknak hívom, nem tájképet festek elsősorban, nem látvány után dolgozom. Inkább egy belső érzést, egy hangulatot próbálok megjeleníteni csak táj formájában. Az is a címe egyébként, hogy Belső tájak. Tulajdonképpen az Ájurvédában bizonyos belső dósákat próbálok megjeleníteni. A tavalyi évben a Pittával foglalkoztam, és az egy tüzes jegy volt. Akkor egy ilyen vörösek meg feketék, erőteljes munkák voltak, most pedig pont az ellenkezőjét, visszafogott, légies, a levegő és a víz találkozásával próbálkozom”
Mint mondta, a keleti filozófiával régóta foglalkozik, ez pedig nagy hatással van a művészetére is. Azt is hangsúlyozta, hogy szerinte az alkotás nem ott kezdődik, hogy valaki leül és nekikezd, hanem ebben el kell mélyülni és kutatómunkával meg kell alapozni. A művésztelep pedig számára a manifesztációt jelenti, vagyis a tudatos, elméletben megalapozottak tárgyiasulását. S bár az idei téma a plein air, a szélsőséges időjárás nem kedvez a művészeknek, úgyhogy főleg műtermi körülmények között kell megoldaniuk a feladatot, így a fénnyel is sokat kell játszaniuk.

V. Nagy Nándor a belső tájaiban merült el.
Meditatív címként értelmezte a témát a festőművész
Így van ezzel Darázs József festőművész is, aki számára nagyon meghatározó a természetes fény. Amikor megszólítottuk, éppen egy olyan munkát folytatott, amit már korábban otthon elkezdett.
„A plein air-t a képeimen inkább ilyen fragmentumszerűen, belső tájakként lehet megfigyelni, tehát nem mentünk ki ebbe a nagy melegbe. Ez lehet akár egy meditatív, elvi cím is, nem csak ez a plein air, amit a hétköznapi értelemben a francia festőktől megszoktunk. Tehát ez egy belső plein air, az én munkáimon legalábbis”
Hozzáfűzte: nagyon jó érzés megint Makón lenni az alkotótársaival közösen, ugyanis impulzust ad neki az alkotótábor miliője, kollégái visszajelzései pedig belső folyamatokat indítanak el benne. Eklektikus munkákkal készül a beszámolókiállításra, amelyben vannak naturális, archaizáló és pop-artos fragmentumok is.

Darázs József is befelé figyelt.
