A Natura Marosmenti Művésztelep hivatalosan augusztus 1-jén indult, Bodor Zoltán festőművész kiállításának megnyitójával. Azóta folyamatos alkotás zajlik az Erzsébet-házban, ahová mi is betekinthettünk egy nyílt nap keretében. Többek között az idei vendéggel, a finn fotóművésszel, Tuula Vehanen-nel is sikerült beszélünk.
![]()
Szitanyomást imitál Kóthay Gábor
A 19. alkalommal megszervezett Natura Marosmenti Művésztelepen több visszatérő tag van, az egyik közülük Kóthay Gábor, Munkácsy-díjas tervezőgrafikus. Mint mondta: 1987-ben diplomázott, ami után Kocsis Imre meghívta az akkori művésztelepre – így kezdődtek a makói kalandjai. Az alkotó kiemelte: határterületeken szeret mozogni, az egyik kedvence a szitanyomás, ezt pedig most digitálisan imitálja. Azaz különböző, korábban fel nem használt képeket egymásra rétegez, majd összemontírozza őket az InDesign nevű programban. Bevallotta: eleinte egy kissé bajban volt az idei témával, vagy is a plein air-rel.
„Nekem ez egy kicsit menekülés volt a tervezőgrafikából, az sokkal inkább ketrecbe zár. Én szeretem, hogyha van téma. Nekem nincs ellenemre, engem ezek szoktak inspirálni, bár idén pont úgy jöttem ide, hogy mit kezdjek ezzel a témával. És aztán végül is nem a külső táj, vagy nem a szabad tér, mint ábrázolandó, hanem az én bensőmben, lelkemben visszhangzó megnyilvánulásokat lehet majd látni a kiállításon. Nem tudom még, hogy hány lesz kint, azt sem tudom, hogy mi az, ami ki lesz téve. Egyet szeretnék kitenni, egy nagy plakátméretű 70×100 centiméteres, ilyen 12×12-es képeket, amik olyan, minthogyha polaroidok lennének, mert négyzetesek a kis kockák. Ez inkább egy ilyen idézet az én elmúlt, nem tudom, 40 éves munkásságomból, hogyha tetszik. Tehát, az a téma, ami folyamatosan foglalkoztatott, ez ebben is benne van. Mindig ezt akartam körüljárni, hogy sem nem vagyok expresszionista, sem nem vagyok impresszionista, sem nem vagyok nem tudom micsoda, szürrealista pláne, hanem szerintem valamiféle vizuális válaszok ezek valamire. Hogyha teszünk rá betűt, akkor az valószínűleg látható tervezőgrafikaként is. Nem akar sem szuggesztív lenni, sem nagyon didaktikus lenni, amit én csinálok, hanem inkább arról szól, hogy én milyennek látom a világot, ami körülvesz. Most nem igazán látom rózsásnak, vagy még csak nagyon színesnek sem, bár így, hogy jön a második unokám, egészen kiderült az ég fölöttem. A veszteségek ellenére úgy van kitalálva valahogy ez, hogy egyensúlyba áll a világ, mégsem olyan nagyon rossz és élhetetlen hely a világ, és ezek látszanak valószínűleg az alkotásaimon keresztül”
Hozzátette: szerinte az évek alatt kialakult egy szellemiség a művésztelepen belül, és nagyon szeret ezekkel az alkotókkal együtt dolgozni, mert nemcsak barátként tekint rájuk, hanem rendkívül inspiratív számára ez a közeg.

Kóthay Gábor a szitanyomást imitálja digitálisan.
Fodor Ildát a színek ihlették meg
Egy másik művész, Fodor Ilda ugyancsak az alkotótábor keménymagjának tagja. Mint azt a képzőművész elmondta: őt az anyag és a színek inspirálják. Úgy fogalmazott, hogy a kerámiánál az anyag nagyobb mozgásteret enged neki, azonban most mégis a színek ragadták el.
„Most az foglalkoztat a legjobban, hogy amikor jöttem ide, busszal jöttem, késő délután, és a Maros-partnál láttam az alkonyatot, ami tűzvörös ég volt, és az erdőnek a fái pedig feketék voltak. És ez a kép ez annyira előttem van, hogy igazából most ezzel foglalkozom. És az első ilyen szösszenet, ez a fekete és vörös kép, ami még nincs teljesen kész, de az a dinamizmus és az az erő, amit akkor láttam ebben a kis tájképben, most ez az elsődleges, ami foglalkoztat. De ugyanúgy, miután imádom Makót, hiszen innen származtam el, az előző napokban végigjártam, és fantasztikus épületek vannak. Meg fantasztikus ez az egész város, és nagyon izgat, hogy egy kicsit visszatérjek a naturális rajzoláshoz, tehát most ehhez gyűjtöttem képanyagot. Illetve szeretnék kimenni a Szent Anna szoborhoz. Most ez izgat, hogy szép kis ceruzarajzokat, finom kis hagyományos ceruzarajzokat is készítsek”
Emellett azt is megosztotta, hogy a művésztelep rendkívüli módon inspirálja, és a társaság az, ami miatt rendszeresen visszatér a művésztelepre már majdnem húsz esztendeje.

Fodor Ildát a színek ragadták el.
A finn vendégművészt a fák érdeklik
Az idei alkotótábor azért is különleges, mert most egy finn fotóművész is együtt dolgozik az összeszokott csapattal. Tuula Vehanen kiemelte: őt a természet ihleti meg és annak az emberrel való viszonya. A fák témája mindig az érdeklődése középpontjában álltak, így ezzel kezdte Makón is a fényképezést. Azt is elmondta, hogy mivel készül a beszámolókiállításra.
„Számomra a fényképezés, kifejezetten, ha a természetet fotózom, egy olyan valami, amivel sok időt töltök egy helyen. Úgy érzem, hogy ilyenkor nem fotókat készítek, hanem a képek odaadják magukat nekem. Amikor alkalmazkodom a környezethez, és átérzem a hely szellemét, felnyitja a szememet és új perspektívából látom a dolgokat. Úgy látom a környezetet, ahogyan szeretném, hogy a közönség is lássa, hogy új nézőpontba helyezzek mindent számukra. A beszámolókiállításra egy olyan tematikával készülök, ami a magyar zászló színeit, vagyis a pirosat, a fehéret és a zöldet foglalja magába és az elemeket, amiket ezek a színek képviselnek. Csináltam pár tájképet, főleg fákról, amik ezeket a színeket hordozzák. Emellett tanulmányoztam egy kicsit József Attila A Dunánál című versét is. És találtam valami olyat ebben a versben, ami adott pár ötletet, amit fel fogok használni ezekhez a fotókhoz”
Tuula Vehanen azt is megosztotta, hogy nagyon jól érzi magát Makón, az emberek kedvesek vele. A művésztelepen lévő többi alkotóról pedig úgy nyilatkozott, hogy átjárja őket a tisztaság, és számára úgy tűnik, hogy nagyon is értékelve vannak a magyar művészek. Végezetül azt is elmondta, hogy bár a nyelvi akadályok miatt nem tud mindenkivel beszélgetni, ez nem probléma, hiszen vannak más módok is arra, hogy megértsék egymást a művészeten keresztül.

Tuula Vehanen a természet és ember viszonyában merül el szívesen.
Hamarosan mindent megtekinthetnek az érdeklődők
Az alkotásokból szeptember 5-én 10 órakor nyílik tárlat a Hagymaházban. Bodor Zoltán kiállítása pedig, amely az alkotótábor nyitánya volt, egészen szeptember 11-ig megtekinthető a makói levéltárban.
