Továbbra is vízszintcsökkenés jellemzi a Marost. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint az elmúlt évek csapadékhiányos időjárása és a téli hófelhalmozódás elmaradása miatt a kisvizes állapotok váltak meghatározóvá. Dr. Kozák Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a sekélynek tűnő folyó továbbra is komoly veszélyeket rejt.
![]()
Továbbra is kisvizes állapot jellemzi a Marost. A hét eleji mérések szerint a folyó vízállása mínusz 74 centiméter volt. Dr. Kozák Péter elmondta: bár ez magasabb a valaha mért legalacsonyabb értéknél, a jelenlegi állapot jól mutatja az elmúlt évek kedvezőtlen vízháztartási folyamatait. Kifejtette: a Maros vízgyűjtő területén hosszabb ideje kevés csapadék hullik, emellett az elmúlt télen sem alakult ki jelentősebb hófelhalmozódás. Emiatt a korábban megszokott tavaszi vízbő időszakok is elmaradtak, így a most tapasztalható alacsony vízszintek gyakorlatilag egész évben jellemzővé váltak.
A homokpadok megtévesztők lehetnek
Hangsúlyozta: az alacsony vízállás miatt ugyan egyre több homokpad és zátony jelenik meg a folyóban, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Maros veszélytelenné vált. Mint fogalmazott: a látható homokpadok között továbbra is erős sodrás alakulhat ki, ezért kijelöletlen helyen fürdőzni továbbra is kockázatos. Arra kérte a folyóhoz látogatókat, hogy ezt minden esetben vegyék figyelembe.
Az öntözés biztosított, az élővilág viszont érzi a változást
A jelenlegi vízállás nem veszélyezteti az igazgatóság által üzemeltetett öntözőrendszereket. A vízjogi engedéllyel rendelkező gazdálkodók a korábban bevezetett digitális igénybejelentő rendszeren keresztül továbbra is hozzájuthatnak a szükséges öntözővízhez. Hozzátette: jelenleg vízminőségi problémát nem tapasztalnak, ugyanakkor a tartósan alacsony vízállás már a hullámtéri területeken is érezhető. A vízhiány miatt több helyen megjelentek a szárazodás jelei, ami hosszabb távon a természetes élővilágra is hatással van.
