Kezdőlap » Kiválóan szerepeltek a Keri diákjai az OSZTV-n

Kiválóan szerepeltek a Keri diákjai az OSZTV-n

Hárman is remekeltek

Munkatársunk
0 hozzászólások

A HSZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium három diákjai is eredményesen szerepelt a pénzügyi-számviteli Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen, azaz az OSZTV-n. Mindannyian az ország 20 legjobb tanulója közé jutottak, és a szép eredménnyel felmentést is kaptak.

Hárman is az élmezőnybe jutottak

Jankó Georgina Noémi, Kovács Lara és Mészáros Anna képviselték a Kerit a pénzügyi-számviteli Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen. Öregbítették is az intézmény hírnevét, ugyanis mindhárman bekerültek az ország 20 legjobb tanulója közé. Anna betegség miatt nem tudott interjút adni, azonban két diáktársa igen. Ők elmondták: az OSZTV egy olyan megmérettetés, amely hasonlít arra a szakmai vizsgára, amit az iskolában tettek volna az év végén, azonban sokkal nehezebb. Lapunkat beavatták: elérték a 70%-ot a versenyen, így a bizonyítványukban 100%-os eredményként szerepel, valamint részleges felmentést is nyertek. Ez azt jelenti, hogy négy szakmai vizsgarész helyett csak egyet kellett teljesíteniük. Végezetül kiemelték: nagyon sokat készültek, de meglett a kemény munka gyümölcse.

Kovács Lara és Jankó Georgina Noémi

A háttértámogatók

Négy felkészítőtanár segítette a lányok munkáját: Horváth Erzsébet, Gyarmati-Molnár Nikoletta, Lovász Edit és Pipisné István Ildikó. Utóbbi oktató, s egyben szakmai igazgatóhelyettes a Mindig Makóval megosztotta: ő a kezdetektől fogva részt vett a felkészítésben. Kiemelte: kihívás volt ez az időszak, hiszen a szakmai gyakorlat miatt kevés idő jutott a felkészülésre, de mindent megtett, hogy átadja a lányoknak a naprakész tudást. Lovász Edit mindig az utolsó fordulóban szokott aktívan és közvetlenül bekapcsolódni a felkészítési folyamatba. Azonban öt évig tanította őket, így már a kezdetek óta látta rajtuk, hogy érdeklődők és okosak, ezért nem volt velük nehéz dolga.

Lovász Edit és Pipisné István Ildikó

Nincs vége a munkának

A két pedagógus elmondta: nagyon büszkék a diákjaikra, amiért ilyen szépen szerepeltek. Emellett Gina és Lara azt is megosztották stábunkkal, hogy hol tanulnak tovább. Míg az előbbi a Szegedi Tudományegyetem pénzügy-számvitel és a gazdálkodás-menedzsment szakjai között vacillál, addig Lara első választottja az Óbudai Egyetemen a gazdálkodás-menedzsment szak, ahová egyébként egy tavalyi versenyhelyezés miatt plusz 100 pontot is kapott.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy