Kezdőlap » Ismét összefogott Maroslele: közösen festettek kerítést

Ismét összefogott Maroslele: közösen festettek kerítést

Önkéntes összefogás

Munkatársunk
0 hozzászólások

Maroslelén már nem először fogott össze a lakosság, hogy valamit közösen újítsanak fel. Korábban több oktatási és nevelési intézményt szépítettek meg, most pedig a település orvosi rendelőjének kerítését festették le. A polgármester kiemelte: nagy öröm számára, hogy ilyen összetartó a közösségük és képesek az együtt gondolkodásra.

Már többször is dolgoztak közös erővel

A közösen végzett munka Maroslelén nem új keletű dolog. Drimba Tibor polgármester visszaemlékezett arra, hogy ő személy szerint mikor kezdett önkéntes szerepet vállalni a közösség életében, és kiderült, az első segítségnyújtásának már 17 éve. Ekkor kezdett ugyanis a gyermeke a helyi óvodába járni, szülőként pedig számára nem volt kérdés, hogy felajánlotta a segítségét, amikor szükséges volt, ahogyan azt sokan mások is tették és teszik a mai napig a településen. Ilyen összefogással a lakosok közösen óvodát és iskolát újítottak fel, tantermeket festettek ki, valamint közösségi tereken munkálkodtak együtt. A településvezető kiemelte: nagyon örül annak, hogy amikor ilyen merül fel, rengetegen önként vállalkoznak, ami óriási segítség a polgármesteri hivatal 12 fő közfoglalkoztatottja mellett.

Drimba Tibor, Maroslele polgármestere.

Ismét összefogott Maroslele lakossága

Hasonló összefogás történt a napokban Maroslelén, ugyanis a közfoglalkoztatottak mellett maga a polgármester, és a lakosok is részt vettek abban, hogy felújítsák a település orvosi rendelőjének kerítését. Amellett, hogy sokan munkaidőn kívül dolgoztak, a festéket egy helyi vállalkozó ajánlotta fel. A polgármester kiemelte: nagyon sokan járnak a rendelőbe, hiszen itt található a fogorvos és a védőnői szolgálat is, ezért elengedhetetlen volt már egy kis környezetfrissítés. Ráadásul az ilyen programok közösségépítő szereppel is bírnak. A kétnapos munkát egy közös ebéddel zárták.

Lesz még hasonló

Az eset óta többen is jelentkeztek, hogy amennyiben lesz még ilyen, szeretnének ők is csatlakozni. Szerencsére nem kell tovább várniuk a vállalkozókedvűeknek, hiszen hamarosan a játszótereket és környezetüket is szeretnék felújítani – osztotta meg Drimba Tibor.

„A tavalyi évben jött az ötlete annak, hogy a játszótér közvetlen környezetében található ingatlanok falára esetleg mesefigurákat felfestenénk. Itt a Hősök terén az egyik lakost kérdeztük már meg, Szőke Sándort és kedves feleségét, hogy hozzájárulnának-e ehhez. Azonnal igent mondtak természetesen. Úgyhogy a következő hetekben ezt szeretnénk majd elkezdeni”

Gyerekkorából hozza a polgármester az önkéntesség szeretetét

Összesen három játszótérrel rendelkezik Maroslele, amiből csak egy környezetében áll önkormányzati ingatlan, a másik kettő magántulajdonban van. Azonban, ha a tulajdonosok beleegyeznek, hogy a házuk falára fessenek, akkor folytatni fogják az ilyen jellegű szépítést – árulta el a polgármester. Végezetül hozzátette: amikor ő kicsi volt, az édesanyja óvodában dolgozott, és akkortájt a munkatársaival ők maguk végeztek felújításokat. Drimba Tibor már gyerekként látta, hogy milyen is az összefogás, így ezt a szép emléket ilyen módon örökítette tovább, hogy a településen minél több önkéntes feladatra hívja a lakosokat, akik egyébként maguktól szoktak vállalkozni és örömmel vesznek részt Maroslele szépítésében.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy