K. Bajusz István festő- és keramikusművésznek nyílt kiállítása a József Attila Városi Könyvtárban. Habár az esemény hirdető meghívón nem szerepelt, az alkotó elmondta: igenis van címe a tárlatnak. Mégpedig az, hogy a Télben is van tavasz. Díszvendégként Hézső Ferenc festőművész érkezett a bibliotékába, aki elmondta: Makón ismerkedett meg K. Bajusz Istvánnal, ide vezethető vissza kettejük barátsága, valamint tanítványa itt fordult először komolyabban a képzőművészet felé.
![]()
A Munkácsy Mihály szakkör hozta össze őket
Makón kezdődött minden, hiszen itt vezette a Munkácsy Mihály szakkört Hézső Ferenc 1963 és 1986 között, amelyhez K. Bajusz István is csatlakozott. Mint azt a mentor elmondta: egykori tanítványa szobafestő és esztergályos volt, azonban minden érdekelte, így kötött ki a képzőművészetnél.
„Én már több kiállítását nyitottam meg Pistának, mert érdekelt, hogy hogyan tud elindulni egy falusi, azt mondhatnám paraszti környezetből egy fiatalember, aki szinte autodidakta módon építi fel saját magát, és ebből az ismeretekből bizonyos szinten profi szinten tudja megvalósítani önmagát”
Hozzátette: a széleskörű érdeklődési kör az alkotásaiban is megmutatkozik, így természetesen a makói könyvtárban található műveken is visszaköszön az alkotó kíváncsisága a világ iránt. Sokféle megközelítési stílust és technikát is alkalmaz, valamint a színeket sem fél használni.
Télen is van tavasz
Ugyan a kiállítás megnyitóját hirdető meghívón nem szerepelt cím, K. Bajusz István elmondta, hogy igenis van neki, mégpedig az, hogy Télen is van tavasz. A művész így fogalmazott:
„Az alkotások beszélnek. Én mindig abból indulok ki, hogy milyen összbenyomása van egy alkotásnak, és az összkép mit mutat. Én arra gondoltam, a Télen is van tavasz címszóval, hogy az alkotások színhatása nagyban reprezentálja azt, ami a tél és a tavasz közötti időszakot magába foglalja, ezek pedig a színek. És ha így megnézzük az alkotásokat, akkor meg lehet találni benne a tavasztól a télig, talán a borongósat, de semmi szomorút, és azt hiszem, hogy ez a lényege az egész művészetnek, hogy olyat mutasson, ami pozitív irányba orientálja a gondolatokat”
Még van lehetőség megnézni
A tárlat május 20-ig tekinthető meg a bibliotéka emeleti kiállítóterében.



