Bár a választási kampány jórészt a közösségi médiában zajlik, de a képviselőjelöltek és a választók közötti személyes találkozóknak továbbra is fontos szerepe van – nyilatkozta a Makó Korzóban Herczeg Sándor politológus. A szakember arra figyelmeztet, hogy a közösségi médiában sem lehet bármit megtenni! A másokat fenyegető kommentek miatt Magyarországon is büntetőeljárás indulhat.
![]()
A választási kampányban a közösségi médiának nagyon nagy szerepe van, minden üzenet ezeken a felületeken keresztül jut el a választókhoz – erről beszélt a Makó Korzó vendégeként a politológus. Hozzátette, úgy gondolja, a választóknak továbbra is igényük van arra, hogy az egyéni választókerületekben induló jelölteket és programjaikat megismerhessék. Szerinte minél kisebb településről van szó, ez annál inkább igaz.
Primitív kampány

A Makó Korzóban Herczeg Sándor politológussal elemeztük a 2026-os választási kampányt. Fotó: Jeszenszky Zoltán
„Én ezt a kampányt a saját facebook-oldalamon primitívnek neveztem, ami egyáltalán nem áll távol a valóságtól. Olyan indulatok szabadultak el, amik egyébként nem voltak jellemzőek a korábbi választásokra” – mondta a stúdióban Herczeg Sándor.
Következményei lehetnek
A politológus arra figyelmeztet, hogy a közösségi médiában sem lehet bármit megtenni! A fenyegető kommentek miatt eljárás indulhat.
„Ha valaki följelentést tesz, mivel az ő életét, egzisztenciáját bármilyen jellegű módon veszélyeztetik, és ez konkrét komment formájában érkezik egy valós személytől, sőt, ha nem is valós személytől, hanem egy kamuprofilról is érkezik, a rendőrségnek van arra eszköze, a jogszabály pedig kötelezi is arra, hogy ezeknek a kommenteknek – amennyiben feljelentés érkezik – ezeknek utánamenjen. Magyarországon történtek is letartóztatások, illetve meggyanúsítások ilyen tekintetben. Én nem hinném, hogy megérné” – tette hozzá a politológus.
A gyűlöletcunami oka
Hozzátette, egyébként sem érti azokat, akik valamilyen párt gyűlölete okán saját környezetükkel, akár családtagjaikkal is összevesznek. Herczeg Sándor szerint egy családi-baráti kapcsolat jóval többet ér, mint egy politikus elleni gyűlölet vagy imádat.
„Annak, hogy a választók dühös kommenteket írnak, annak, hogy egymást életveszélyesen fenyegetik vagy fenyegetnek egy politikust, annak, hogy gyűléseken ordítoznak, hogy verbális agressziót alkalmaznak, vagy non-verbális agressziót, vagy az interneten gyűlöletcunamikat indítanak, annak mindig a politikusok az okai” – hangsúlyozta Herczeg Sándor.
Herczeg Sándor hozzátette, sajnos a választó többsége csak április 12-ig, a választás napjáig gondolkodik, holott 13-a, hétfő ugyanolyan nap lesz, mint a többi. Mindössze valamelyik pártra a kormányzás felelőssége, egy másikra pedig az ellenzéki lét felelőssége hárul majd.
A politológussal készült teljes beszélgetést április 8-án, szerdán, 19:30-tól láthatják a Makói Városi Televízióban, valamint szerkesztőségünk közösségi oldalain is megtekinthetik.
