Visszalépésre szólította fel Mucsi Tamás, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje Ferenczi Gábort, a Tisza Párt jelöltjét. A DK politikusa szerint a Csongrád-Csanád vármegyei 04-es számú – Hódmezővásárhely és Makó térségét felölelő – választókerületben neki van több esélye legyőzni a kormánypártok jelöltjét. Mucsi Tamás hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján Lázár János építési és közlekedési minisztert pedig vitára hívta ki.
![]()
Történelmi választás következik, ezek mindig embert próbálóak és nagy bölcsességet igényelnek – hangsúlyozta hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján Mucsi Tamás.
Súlyos döntések
Hozzátette, vannak olyan billegő körzetek, ahol nagyon nehéz lesz nyerni, ezért a kormányváltást akaró demokratáknak meg kell hozniuk bizonyos súlyos döntéseket.
„Éppen ezért ajánlom föl a Tisza jelöltjének, hogy dolgozzon négy évet mellettem a parlamentben, lépjen vissza a javamra, és megígérem neki, hogy én többet nem fogom jelöltetni magam semmilyen választáson. Hiszen én azóta, mióta politizálok a kormányváltásért küzdök” – fogalmazott Mucsi Tamás.

Mucsi Tamás Hódmezővásárhely főterén vitára hívta ki Lázár Jánost. Fotó: Borka Péter
A politikus hangsúlyozta, vannak olyan billegő körzetek, a Csongrád-Csanád vármegyei 4-es mellett, például ilyen például a vármegyei 3-as, vagy Varju László angyalföldi, Jakab Péter miskolci körzete, ahol a tiszás jelöltnek kevesebb esélye van győzni. A politikus szerint, bár lehet, hogy ezekben a körzetekben a Tiszát többen támogatják, mint a DK-t, de a Demokratikus Koalícióra többen szavaznának át. Hangsúlyozta, emiatt a két ellenzéki párt között koordinációra van szükség, és bizonyos körzetekben a DK kényszerül majd visszalépésre. Mucsi Tamás azt is bejelentette, hogy vitára hívja ki Lázár Jánost.
Vitát szeretne
„Lázár János tudom, hogy van annyira magabiztos, tudom, hogy van annyira intelligens, hogy ezt a vitát el fogja fogadni. És akkor igazi vita lehet végre ebben a választókerületben, a választókerület jövőjéről, és itt eldőlhet az, hogy mi fog történni országosan. Úgy hogy, én kérem a tiszások bölcsességét, és kérem a saját pártvezetésem bölcsességét, hogy ezekben a körzetekben, amelyek stratégiailag fontosak, állapodjanak meg” – hangsúlyozta a képviselőjelölt.
Kompromisszumok
Mucsi Tamás sajtótájékoztatóján arról is beszélt, a politika nem úgy működik, hogy beleszületik az ember, szerinte a tiszás jelölt egy előterjesztést sem tud megírni. Hangsúlyozta, hazudik, aki azt mondja, hogy az ellenzék eddig nem csinált semmit. A politika a kompromisszumok művészete, és nem szabad egyetlen pártnak vagy jelöltnek teljhatalmat adni. Hozzátette, ha szükséges, a DK szövetségesként a Tisza mellett fog állni a parlamentben, nem feltétel nélkül, de kompromisszumkészen.
