Kezdőlap » Sikeres volt Földeák, Óföldeák és Maroslele közös pályázata

Sikeres volt Földeák, Óföldeák és Maroslele közös pályázata

A Versenyképes Járások Program keretében nyertek

Kormos Tamás
0 hozzászólások

Földeák, Óföldeák és Maroslele önkormányzata nem először dolgozik együtt. Legutóbb a Versenyképes Járások Program keretében a három település konzorciuma összesen több mint 43 millió forint támogatásban részesült. Az erről szóló dokumentumokat a napokban vették át a települések polgármesterei dr. Dukai Miklóstól, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium államtitkárától és dr. Salgó László Péter vármegyei főispántól.

Szoros kapcsolat van már évek óta a három szomszédos település, Maroslele, Földeák és Óföldeák között. Nem csupán közös programokat szerveznek, illetve rendszeresen felkeresik egymás rendezvényeit, hanem számos fejlesztésben is együtt működnek. A Versenyképes Járások Program legutóbbi kiírásában egy konzorciumot hoztak létre és úgy adták be a támogatási igényüket.

A Versenyképes Járások Program Maroslelén

A három község önkormányzata összesen 43 millió 600 ezer forint támogatás nyert. Maroslele ebből közel 16,8 millió forintot kapott, melyből a temetőben fognak megépíteni három, egyenként 16 férőhelyes urnafalat. Emellett tereprendezésre is sor kerül, valamint megújul a ravatalozó előtti térburkolat, kicserélik az épület esőcsatornáját, kihelyeznek egy monolitpadot és egy napelemes lámpát is. Ezen kívül beszereznek egy fűnyíró kis traktort is.

Földeákon

A földeáki önkormányzat közel 23 millió forintból valósíthatja meg a következő beruházást: a saját tulajdonában lévő irodát, foglalkoztató és könyvtárt fogja korszerűsíteni. Ez azt jelenti, hogy az elavult, rosszul záródó nyílászárókat korszerű, hőszigetelt 8 ajtóra és 34 ablakra cserélik le. Mivel az ingatlan már rendelkezik napelemekkel, így 9 darab, 3,5 kW teljesítményű hűtő-fűtő klímaberendezést is beszerelnek.

Óföldeákon

Óföldeákon is energetikai fejlesztésre fogják elkölteni a támogatást, ami közel 4 millió forint. A pénzből a községházát és a közösségi házat korszerűsítik. A beruházás során lecserélnek két elavult gázkazánt, négy öreg radiátort, valamint ugyancsak hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas klímákat szereznek be.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy