Kezdőlap » Programsorozattal emlékeznek meg a Csanádpalotai Települési Értéktár alapításáról

Programsorozattal emlékeznek meg a Csanádpalotai Települési Értéktár alapításáról

A 10. jubileumon

Kormos Tamás
0 hozzászólások

Március 25-e és október 2-a között számos érdekes programot szerveznek a Csanádpalotai Települési Értéktár 10. jubileuma kapcsán. Gila Mihályné, az értéktári bizottság elnöke elmondta: az eseménysort úgy állították össze, hogy minél érdekesebb és változatosabb legyen, emellett szeretnének minél több korosztályt megszólítani.

Hétfőn tartotta a nyitórendezvényét a Csanádpalotai Települési Értéktár, hogy egyrészt bemutassák az érdeklődők számára a munkájukat, valamint ismertessék azt a programsorozatukat, amit az alapításuk 10. évfordulója alkalmából állítottak össze. Gila Mihályné, az értéktár bizottság elnöke kifejtette: 2016-ban alakultak meg és azóta is gyűjtik, óvják a város számos értékét, kincsét.

Csanádpalotai Települési Értéktár

A bizottság legfontosabb feladata az, hogy a településen fellelhető nemzeti értékeket felkutassák és lajstromba vegyék. Eddig összesen 38 értéket gyűjtöttek össze. Természetesen nem csak épületek és tárgyak szerepelnek ezen a listán, hanem személyek is. Ilyen például Csanádpalota neves parasztköltője, autodidakta néprajzkutatója, Asztalos P. Kálmán is. Az ő nevét viseli a város tájháza.

Csanádpalota, értéktár, jubileum

Gila Mihályné elnök mutatta be az értéktári munkát. Fotó: Kormos Tamás

Érdekes programok

A jubileum évében tavasztól egészen őszig szerveznek programokat. Az elnöktől megtudtuk: elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a városukban rengeteg olyan dolog van, ami érdemes a megőrzésre és a bemutatásra. Gila Mihályné hozzátette: már a nyitórendezvényükön sok érdekes dolgot hallhattak a jelenlévők, március 25-én pedig a bronzkori földvárrendszer rejtelmeibe avatják be az érdeklődőket.

Fotópályázattól a kerékpáros barangolásig

A rendezvényeik között szerepel majd többek között egy, a természetvédelemmel kapcsolatos fotókiállítás megnyitása, a Költészet Napja alkalmából pedig a helyi értékek közé is felvett palotai verseket szavalnak majd a gyerekek. Emellett részletesen bemutatják a Nepomuki Szent János templomot, ezen kívül lesz még alkotótábori bekukkantó, kerékpáros barangolás és fotópályázatot is hirdetnek.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy