Különleges országjáró projekt részesei lehettek a makói József Attila Gimnázium tanulói. A nyíregyházi tekerd! csoport egy monumentális LEGO-mozaikon dolgozik, amely az Országházat ábrázolja, és közel 25 méter hosszú, 10 méter magas lesz.
![]()
A projekt: mindenki elnevezésű program 2024 novemberében indult, és a tervek szerint 2027 nyarára készül el – tudtuk meg Hudák Zsolttól. A nyíregyházi TekerD! csoport mentortanára kiemelte: a végleges alkotás 429 panelből áll majd, összesen közel 4 millió LEGO-elemből. Egy-egy tábla több mint 9 ezer kockából épül fel. A mozaik különlegessége, hogy az ország számos pontján készül: iskolákban és tanodákban építik meg a részleteket, amelyeket később illesztenek össze. A parlament rajzát Erdély Jakab tervezte, amely kezdetben még fekete-fehér volt, de a csoport kérésére a tervező kiszínezte.
Közösségépítés LEGO-val
A TekerD! csoport 2014-ben jött létre azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű, lemorzsolódással veszélyeztetett diákokat vonjon be alkotó tevékenységekbe. A program a finommotorikus készségeket fejleszti, illetve a kommunikációt és az együttműködést is erősíti. Az iskolákban az asztalokra tudatosan csak egy-egy színt helyeznek ki a LEGO darabkákból, így a diákok kénytelenek egymással egyeztetni, együtt dolgozni.
Hudák Zsolt hangsúlyozta: a csoport az évek során számos hazai intézménnyel működött együtt, többek között a Szépművészeti Múzeummal, a Nemzeti Galériával, a Ludwig Múzeummal és a Déri Múzeummal, valamint szoros kapcsolatot ápol a nyíregyházi LEGO gyárral.
Makó is bekapcsolódott
Huszár Szabolcs kifejtette: a makói József Attila Gimnázium 130 éves jubileuma kapcsán kereste a lehetőséget egy különleges programra, így csatlakoztak a Parlament-építő projekthez. A JAG tanára hozzátette: a nap során mintegy 80-90 diák vett részt a munkában, az 5. évfolyamtól a 12.-ig.
A diákok a monumentális alkotás egy-egy részletét – a Dunát, az égboltot vagy a főkapu egy szakaszát – építik meg. A kész mozaikot a tervek szerint Budapesten mutatják be először a nagyközönségnek 2027-ben, addig azonban még több ezer diák keze munkája kerül a mozaikképbe– köztük a makói fiataloké is.






