2002 szeptemberében volt az első taekwondo edzés Makón. Gera József, a Makó Budo Klub Taekwondo Szakosztályának vezetője elmondta: azóta is töretlenül dolgoznak, nagyon sok fiatal és idős tanítvánnyal foglalkozott és foglalkozik most is, szerencsére ez a sportág azóta sem vesztett semmit a népszerűségéből.
![]()
A kezdetek
A Galamb Iskola egykori kollégiumában edzenek a taekwondósok. A munkájukat Gera József irányítja már a kezdetek óta, vagyis lassan 25 esztendeje. A Makó Budo Klub elnökhelyettese és taekwondo szakosztályának vezetője lapunknak kifejtette: ebben a sportágban az öt tanra, vagyis az udvariasságra, a becsületességre, az állhatatosságra, az önuralomra és a rettenthetetlen küzdőszellemre kell figyelni elsősorban.
„1986-ban vizsgáztam először. Makón láttam egy taekwondo bemutatót, a vásárhelyi taekwondo-sok bemutatóját, és akkor döntöttem el, hogy én ezt szeretném csinálni. Aztán Szegeden taekwondoztam nagyon sokáig, és aztán volt egy kis szünet, katonaság, ez, az, amaz, és aztán kitaláltuk, hogy jó volna Makón is csinálni egy taekwondo klubot. Hát nagyon nehéz volt összehozni, de végül is sikerült is. 2002. szeptember 3-án volt az első taekwondo klub, az első taekwondo edzés”
– emlékezett vissza a Makó Budo Klub elnökhelyettese.

Gera József, a Makó Budo Klub elnökhelyettese.
Az erőtörés
Martonosi Gábor 2002 óta űzi ezt az ázsiai küzdősportot. Elárulta: azt szereti a legjobban benne, hogy több részből tevődik össze a taekwondo, ő ebből az erőtörést helyezte az első helyre. Azóta is ebben indul különféle megmérettetéseken. A legbüszkébb egy nemzetközi tornán elért második helyezésére. Hogy pontosan mi is az az erőtörés? Martonosi Gábor megosztja megosztotta velünk a magyar bajnokságok kapcsán:
„Öt számban kell szerepelni minden versenyzőnek, aki indul a felnőtt kategóriában. Az a lényeg, hogy vannak ilyen 2 centis műanyag lapok, és azokat, ha minél többet eltör az ember, akkor nyersz. Három pontot ér egy ilyen lap, és akkor, hogy minél több pontszámot érjünk el benne, ez a lényeg”

Martonosi Gábor 2002 óta űzi ezt az ázsiai küzdősportot.
A lányok körében is népszerű
Természetesen hölgyek számára is ajánlott ez a sport. A 17 éves Szabó Alexandra másfél éve csatlakozott a szakosztályhoz, ahogy Bátori Anikó Rebeka is. Anikó megosztotta, hogy korábban táncolt, arról váltott a taekwondóra, méghozzá a körmöse javaslatára. Mind a két lány már nagyon készül a magyar bajnokságra, amelyet szombaton rendeznek meg.

A lányok körében is népszerű a sport.
Óvodáskortól nyugdíjas korig
Gera József Józseftől megtudtuk: akkor érdemes elkezdeni ezt a sportágat, ha már a kisgyermek megtanulta a fegyelmet. A legfiatalabb tanítványa eddig egy 5 éves óvodás volt. A legidősebb pedig 62 esztendős, aki még versenyeken is indult erőtörésben.

Az óvodás korosztálytól a nyugdíjasokig.
