Kezdőlap » Kecskemétiek taroltak a Makón megrendezett országos kertészversenyen

Kecskemétiek taroltak a Makón megrendezett országos kertészversenyen

A szakma kiválóságai találkoztak a Galamb iskolában

Kormos Tamás
0 hozzászólások

A Kertész Szakma Kiváló Tanulója Versenynek adott otthont a makói Galamb iskola. Az intézményben az ország 13 legjobb leendő kertésze mérte össze a tudását három napon át. Az ünnepélyes eredményhirdetést szerdán tartották, az első három helyen kecskeméti tanulók végeztek.

Az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Kollégium volt a házigazdája a Kertész Szakma Kiváló Tanulója Versenynek. Hét város iskoláiból érkezett összesen 13 versenyző erre a rangos megmérettetésre. A 3 napos esemény nyitányán, vagyis hétfőn Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte a versenyzőket, illetve a felkészítőiket. A beszédében kitért Makó nagy múlttal rendelkező mezőgazdaságára.

Makaó, Galamb iskola, országos verseny

A díjátadón. Fotó: Kormos Tamás

A kertész szakma

A jelenlévőket az Alföldi Agrárképzési Centrum főigazgatója is köszöntötte. Dr. Horváth József kiemelte: kertésznek lenni jóval több, mint egy szakma, hiszen ez már hivatás, sőt elhivatottság. A jövő leendő agrárszakemberei számos kihívással néznek szembe, de a szakképzési intézményeikben, így a makói Galambban is, minden tudással és szakmai tapasztalattal felvértezik őket.

A Galamb az ország legjobbja

A Kulturális és Innovációs Minisztérium felhívása alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében bonyolították le ezt a versenyt. Szűts László, a kamara Csongrád-Csanád vármegyei igazgatója beszédében kihangsúlyozta: a legfontosabb feladatuk egyike a szakképzés támogatása, a pályaorientáció segítése. Hozzátette: a Galamb iskolában minden adott ahhoz, hogy kiváló agrárszakembereket képezzenek. Arról is szólt, hogy a magyarországi mezőgazdasági technikumok rangsorának az első helyén jelenleg a Galamb áll.

A verseny eredménye

A makói versenyen a Déli ASZC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola diákjai diadalmaskodtak. A kecskeméti intézmény három diákja – Fricska László, Kullai Szabolcs és Poczkodi Andrea – végzett az első három helyen. A szabályok szerint az első három versenyző helyezési sorrendje és a verseny eredményeit tartalmazó hivatalos értesítők átadása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara záróünnepségén kerül kihirdetésre Budapesten 2026. április 24-én.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy