A Makói Városi Televízió 7 Híre című műsorában a térséget érintő választási tudnivalókról beszélt Herczeg Sándor politológus. A szakértő a Csongrád-Csanád vármegye 04. számú egyéni választókerületére kitérve elmondta: jelen állás szerint akár nyolc jelölt is indulhat, ám hivatalossá csak akkor válnak, ha összegyűjtik a szükséges ajánlásokat.
![]()
500 aláírás szükséges a jelöltséghez
A politológus hangsúlyozta: minden egyéni választókerületi jelöltnek legalább 500 érvényes ajánlást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy a Nemzeti Választási Bizottság nyilvántartásba vegye. Az ajánlásgyűjtés február 21-én indul, és március 6-ig tart. Ebben az időszakban a választópolgárok több helyszínen is találkozhatnak a jelöltekkel vagy aktivistáikkal. Fontos változás a korábbi évekhez képest, hogy ma már egy választó több jelöltet is ajánlhat. A régi, úgynevezett „kopogtatócédulás” rendszerrel ellentétben nincs kizárólagosság: bárki aláírhat több aspiráns számára is.
Hol lehet és hol nem lehet aláírást gyűjteni?
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy az aláírásgyűjtésnek szigorú szabályai vannak. Közterületen – például piacokon, utcákon – vagy lakossági fórumokon megjelenhetnek a jelöltek, de bizonyos helyszínek kizártak. Nem lehet ajánlásokat gyűjteni többek között tömegközlekedési eszközökön, oktatási intézményekben, vagy munkahelyeken. A kampányidőszak elején így várhatóan ismét megjelennek a standok a város frekventált pontjain, és a jelöltek személyesen is felkereshetik a választókat.
A kampány első éles szakasza
A politológus szerint az ajánlásgyűjtés időszaka a politikai mozgósítás egyik legaktívabb szakasza. A jelöltek ilyenkor a szükséges aláírások megszerzése mellett ismertséget is építenek. A következő hetekben tehát a térségben is egyre intenzívebb kampányra lehet számítani, miközben a jelöltek számára az első komoly próbatétel az 500 érvényes ajánlás összegyűjtése lesz.
