Országosan is egyedülálló ösztöndíjrendszer indult a József Attila Gimnáziumban. A kezdeményezés célja, hogy anyagilag is motiválja a gimnazistákat, akik eddig nem részesültek olyan támogatásban, mint a szakképzésben tanulók. A város önkormányzata 5 millió forintot különített el a program megvalósítására.
![]()
A József Attila Gimnázium vezetése 2024 őszén kereste meg az önkormányzatot azzal a kéréssel, hogy egy új, országosan is egyedülálló ösztöndíjrendszert szeretnének kidolgozni. A cél az volt, hogy a gimnáziumi tanulók is részesüljenek anyagi elismerésben, hiszen a szakképzésben tanuló diákokat az állam már támogatja, a gimnazisták viszont eddig nem kaptak hasonló segítséget. Az önkormányzat a kezdeményezés mellé állt, és a 2025. februári rendes ülésen döntött arról, hogy mekkora összeget különít el a város költségvetésében az ösztöndíjrendszer finanszírozására.
Önkormányzati támogatással
A Képviseló-testület tavaly, a február havi rendes ülésén 5 millió forintot különített el a 2025. évi költségvetésében arra, hogy biztosítani tudja a József Attila Gimnázium számára az ösztöndíj rendszer anyagi hátterét a Makó Számít Rád! program keretében. A döntés értelmében a pénzeszközt át is utalta a Makó Város Fejlódéséert Közalapítvány számlájára, mivel az alapítványon keresztül tudja segíteni az oktatási intézményt. 2025. április 23-án együttműködési megállapodás is született az önkormányzat, a József Attila Gimnáziumot fenntartó Hódmezövásárhelyi Tankerületi Központ, valamint az alapítvány között ezzel a céllal.
Együttműködési megállapodás
A megállapodásnak köszönhetően 2025 szeptemberében ünnepélyes keretek között vehette át 24 diák az ösztöndíjról szóló dokumentumot. Ennek értelmében a 2025/26-os tanév első félévében, 5 hónapon át a gimnázium 10. évfolyamának legjobb nyolc tanulója havi 20 ezer forint ösztöndíjat kapott, az utánuk következő 16 legjobb diák pedig havi 10 ezer forintot.
Ünnepélyes átadás
Ma azokat a diákokat jutalmazták, akik a 2025-2026-os tanév második félévében részesülhetnek ebben támogatásban. A létszám az előző félévhez képest megduplázódik, hiszen a juttatásban részesülők száma kibővül a 9. évfolyam legjobb tanulmányi eredményeit elért diákjaival is. A 9. és 10. évfolyam esetében is 8 tanuló részesül 5 hónapon át havi 20 ezer forint ösztöndíjban, az őket követő legjobb 16 tanuló pedig havi 10 ezer forintot kap. A mai napon ünnepélyes keretek között összesen tehát 24 kilencedik és tizedik évfolyamos diák vehette át az ösztöndíjról szóló dokumentumot, amelyet Farkas Éva Erzsébet polgármester és Dr. Tiszlavicz László alpolgármester, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány elnöke adott át.











