Újabb értékes alkotással bővült a József Attila Városi Múzeum gyűjteménye: Farkas Andrea makói lakos felajánlotta Dr. Sánta Sándor egykori polgármester festményét a közösség számára. A „Hölgy a Maros parton” című, 1997-ben készült mű így méltó helyre kerülhet, és tovább őrizheti alkotójának emlékét.
![]()
Egy városvezető, aki ecsetet is ragadott
Dr. Sánta Sándor (Makó, 1941. június 25. – Makó, 2023. március 6.) orvos és politikus volt, 1990 és 1994 között a rendszerváltás utáni első polgármesterként vezette a várost, kisgazda színekben. Körzeti háziorvosként dolgozott a Tulipán utcai rendelőben, a Honvéd városrész önkormányzati képviselőjeként is több alkalommal bizalmat kapott a választóktól. Munkásságát számos elismerés övezte: 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel tüntették ki, 2015-ben pedig Makó díszpolgárává avatták. A honvédi roma közösségi ház ma az ő nevét viseli, emlékeztetve a városrészért végzett tevékenységére.
A festészet mint szenvedély
Dr. Sánta Sándor saját bevallása szerint kedvtelésből festett, mégis komoly, őszinte szenvedéllyel alkotott. A hetvenes években ragadott először ecsetet, és egészen 2017-ig festett – ekkor látásának romlása miatt kellett felhagynia az alkotással. Képei különösen a Maros-parti városban bírnak jelentőséggel, hiszen személye és közéleti szerepvállalása miatt is értékesek a közösség számára. A múzeum korábban a családtól – a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával – közel 40 festményt vásárolt meg, így a most felajánlott alkotás tovább gazdagítja az életmű helyi gyűjteményét.
