Kezdőlap » Második alkalommal rendezik meg a Turisztikai Bált Makón

Második alkalommal rendezik meg a Turisztikai Bált Makón

Közösségépítés a turizmusban

Vizi Viktória
0 hozzászólások

Ismét ünnepi hangulat költözik a Korona dísztermébe márciusban: a Makó és Térsége Turisztikai Egyesület második alkalommal szervezi meg a Turisztikai Bált. Kiss Ádám, az egyesület elnöke kiemelte: az esemény célja, hogy a turizmusban érintett vállalkozók kötetlen környezetben találkozhassanak, beszélgessenek, tapasztalatot cseréljenek.

A Makó és Térsége Turisztikai Egyesület idén ismét a Korona dísztermében várja a vendégeket március 7-én, hiszen újra megszervezik a Turisztikai Bált. A tavalyi siker után most is arra számítanak, hogy apartman- és panziótulajdonosok, vendéglátósok, turisztikai szolgáltatók együtt ünnepelnek majd – tudtuk meg Kiss Ádámtól. Az egyesület elnöke szerint megerősíti a jó viszonyt és a turizmus szereplői nem versenytársként, hanem partnerként tekintenek egymásra.

Sztárvendég és meglepetés tombola

Az est köszöntőkkel indul, majd vacsora következik, ezt követően pedig Zséda lép színpadra. Kiss Ádám kiemelte: nőnaphoz közeledve ezzel a fellépéssel is szeretnék köszönteni a hölgyeket. A jó hangulatról ismét az Alibi zenekar gondoskodik, akik tavaly is nagy sikert arattak a bálozók körében.

Stabilizálás és bővülés

Az egyesület vezetése az elmúlt hónapokban a stabilizálásra és a fejlődésre koncentrált. Rendezték a honlapot, bővítik a tagságot és a térségi szereplőket is szeretnék bevonni a munkába. Célja, hogy ne csak Makóról, hanem a kistérségből is minél több szolgáltató csatlakozzon, hiszen a térség szerves része a városi turizmusnak. Az egyesület egy jelentős pályázatot is benyújtott, amelynek eredményét várják. A siker 2-3 évre stabilizálná a működést, és lehetőséget adna szórakoztató, szakmai és közösségépítő rendezvények szervezésére, sőt akár munkavállaló foglalkoztatására is. Kiss Ádám szerint az egyesület helyzete stabil, és jó esély van arra, hogy a következő időszakban újabb szintet lépjenek.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy