A makói Lázárinfón az aHang civil szervezet részéről kérdésként elhangzott, hogy a makói és térségi ivóvíz arzénnal szennyezett, így a fogyasztása hosszú távon egészségkárosodást okozhat-e? Lázár János miniszter és Farkas Éva Erzsébet polgármester megnyugtató választ adott. Kiderült: a víz minősége nem változott, csak új, uniós szabályok léptek életbe. A 2014-ben elindult ivóvízminőség-javító projekt során elkészült új hálózatot mind a mai napig nem kötötték rá a rendszerre, vagyis a víz nem azon keresztül érkezik.
![]()
A Szabó „Sonka” László Kézilabda Munkacsarnokban megrendezett 41. Lázárinfó résztvevői pénteken is sok kérdést tettek fel. Ezek között szerepelt a város és térségének ivóvize is. Lázár János a színpadra hívta fel a jelenlévő Farkas Éva Erzsébetet, hogy polgármesterként, valamint a Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás elnökeként ismertesse a 2014 tavaszán elindult projekt folyamatát és jelenlegi állását. A városvezető kiemelte: a 2014 októberében megalakuló új vezetés és a 17 települést magába foglaló társulás folyamatban lévő beruházásként vette át a projektet. Akkor összesen 3 milliárd forint kormányzati és uniós forrásból indult el egy teljesen új vezetékhálózat kiépítése.
A város és térségének ivóvize
A cél akkor az volt, illetve ma is az, hogy az emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet a megváltozott jogszabályi környezethez alakítsák. Ez azt jelenti – vette át a szót Lázár János a polgármestertől -, hogy a víz minősége ugyanolyan maradt, mint korábban, csak az uniós elvárásoknak kellett megfelelnie. A politikus hozzátette: a Makótól nem messze lévő Szerbiában is hasonló minőségű vizet isznak, de mivel a szomszédos ország nem uniós tagállam, így ott nem szigorodtak a jogszabályok. A miniszter hangsúlyozta: az elmúlt 16 évben Csongrád-Csanád vármegyében az országos átlaghoz képest nem romlott, hanem épp ellenkezőleg, emelkedett a születéskor várható élettartam. Ha valamilyen egészségkárosító hatása lenne az ivóvíznek, akkor ezek a számok mást mutatnának.
A projekt még nincs befejezve
Farkas Éva Erzsébet elmondta: az elmúlt évek alatt folyamatosan fejlesztéseket hajtottak végre. 2023-ban csak a műszaki tartalom 95 százaléka tudott megvalósulni, vagyis mind a mai napig nincs befejezve a beruházás. Ráadásul egy nem várt esemény is bekövetkezett: az új hálózat próbaüzeme során egy baktérium került be a rendszerbe. Ezt a szakemberek mind a mai napig nem tudták kiirtani, ezért ezt a csőrendszert nem használják. Most is a régi hálózaton érkezik az ivóvíz a fogyasztókhoz.
Mi lehet a megoldás?
A Makó és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás társulási tanácsa a legutóbbi ülésén arról határozott, hogy a projektet és magának a rendszernek a tulajdonjogát átadja a magyar államnak. Ennek köszönhetően a Nemzeti Vízművek Zrt. fogja befejezni a beruházást. A problémára az a megoldás – emelte ki Lázár János -, hogy egy teljesen új rendszert kell kiépíteni, várhatóan Szeged irányából, aminek a tervezett költsége 30 milliárd forint.
