A XIV. Civil véradó héten ismét a civilek megszólítására törekszik a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkársága által hétfőtől és péntek között meghirdetett 7 vármegyei településen, 8 helyszínen 15 alkalommal vehetnek részt véradáson azok, akik így kívánnak segíteni beteg embertársainkon – tájékoztatták lapunkat a Civil Közösségi Szolgáltató Központ munkatársai.
![]()
Magyarországon naponta nagyságrendileg 1800 véradót kell toborozni, hogy a hazai vérkészlet rendben legyen, mindig biztonságos készlet álljon rendelkezésre a műtétekhez, a baleseti ellátáshoz, a vérkészítményekhez, illetve a transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. Hazánkban évente körülbelül 250 ezer ember ad vért, van köztük első véradó (nagyságrendileg 50 ezer) és rendszeres is (nagyságrendileg 200 ezer) – írták a Mindig Makónak küldött közleményben.
Egy véradás három életet menthet meg
Kiemelték, hogy az egyetlen véradótól levett 4,5 deci teljes vérből annyi vérkészítményt állítanak elő, amennyi akár három beteg gyógyulását is segítheti.
A véradók kétharmada férfi, egyharmada nő, az átlagéletkor 35-40 év közötti, a statisztikákból pedig látszik, hogy ez évente 2 hónappal tolódik ki.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Központ és együttműködő partnerei: az OVSZ Szegedi Regionális Vérellátó Központja és a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatósága minden évben jól teljesítenek a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága által meghirdetett Civil és véradó hetek szervezésében. Minden véradó hét célja a véradók és a véradások számának növelése, ami végső soron a hazai életmentés biztonságát szolgálja.
Három ajándékcsomagot sorsolnak ki
Hozzátették, hogy a XIV. Civil véradó hét Csongrád-Csanád Vármegyei fővédnöke Mihálffy Béla, a Homokhátság és Szeged országgyűlési képviselője, aki három darab 20 ezer forintos ajándékcsomag felajánlásával támogatja az akciót.
Az ajándékot azok között fogják kisorsolni, akik ezen a héten vállalkoznak életük első véradására Csongrád-Csanád vármegyében.
A nyertesek kisorsolásában a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Igazgatósága lesz a szervezők segítségére. A civil véradó hét másik támogatója a szegedi székhelyű Mátrix Közhasznú Alapítvány. A civil szervezet ezúttal is szeretet csokikat ajánlott fel a hét véradóinak.
Az immár XIV. alkalommal meghirdetett Civil Véradó héten Csongrád Csanád vármegyében az alábbi helyszíneken és időpontokban lehet véradásra jelentkezni:
Makó – Transzfúziós Osztály, Kórház u. 2.
február 23., hétfő: 13.00-16.00
Hódmezővásárhely – Transzfúziós Osztály, Dr. Imre József u. 2.
február 25., szerda: 13.00-16.00
február 26., csütörtök: 08.00-13.00
Apátfalva – Művelődési Ház, Templom u. 57.
február 24., kedd: 08.30-11.30
Szeged – SZRVK Véradó Állomás, Honvéd tér 4.
február 23., hétfő: 07.00-14.00
február 24., kedd: 07.00-14.00
február 25., szerda: 10.00-18.00
február 26., csütörtök: 10.00-18.00
február 27., péntek: 07.00-14.00
Eötvös József Gimnázium, Szeged, Csongor tér 1.
február 23., hétfő: 09.00-11.00
Mórahalom – Aranyszöm Rendezvényház, Röszkei u. 1.
február 27., péntek: 10.00-15.00
Szentes – Vérellátó Osztály, Sima F. u. 44-58.
február 24., kedd: 08.00-12.00
február 25., szerda: 08.00-12.00
február 26., csütörtök: 14.00-17.00
Mindszent – Művelődési Ház, Szabadság tér 37.
február 24., kedd: 14.00-18.00
