Kezdőlap » Bűnvadászok jártak Makón

Bűnvadászok jártak Makón

A könyvtár előtt tartott fórumot a Mi Hazánk

Kormos Tamás
0 hozzászólások

Bartal András, a Bűnvadászok vezetője, a Mi Hazánk Mozgalom budapesti elnöke, valamint a párt térségi országgyűlési képviselőjelöltje, Veres Csaba tartott közös lakossági fórumot csütörtök este a makói könyvtár előtt. Az eseményen többek között bemutatták azt, mivel is foglalkoznak a Bűnvadászok.

Csütörtökön előbb Hódmezővásárhelyen, majd azt követően Makón tartott fórumot a Bűnvadászok akciócsoportja. A szervezet vezetőjétől, Bartal Andrástól megtudtuk: a mozgalmuk már korábban is működött, így felfigyelt rájuk Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke. Ennek köszönhetően bekerültek a párt berkeibe és azóta közösen dolgoznak, segítenek azoknak az embereknek, akik hozzájuk fordulnak segítségért.

A Bűnvadászok

Az ország számos pontján feltűntek már a Bűnvadászok. Elsősorban olyan ügyekhez hívják őket, ahol illegális lakásfoglalók ellen kell fellépniük. Bartal András kifejtette: természetesen minden jogszabályt betartva, teljesen törvényes keretek között dolgoznak. Egyenruhájuk és megjelenésük félelmet keltő, de ez is a céljuk. Így erőszak alkalmazása nélkül – ami nem is áll a szándékukban – megoldást találjanak az adott ügyre.

Bűnvadászok, Mi Hazánk, Makó

A Bűnvadászok munkáját a makóiak is megismerhették. Fotó: Kormos Tamás

Az állatok védelme

Veres Csaba, a Mi Hazánk Mozgalom Csongrád-Csanád vármegyei 04-es számú választókerületi országgyűlési képviselőjelöltje már több akcióban részt vett a Bűnvadászokkal. Elárulta: ennek azaz oka, hogy a párt Állatvédelmi Kabinetjének a vezetőjeként számos olyan esetben kérték a segítségét, mikor állatbántalmazásokat és –kínzásokat kellett felderíteniük. Hozzátette: a hathatós fellépésüknek köszönhetően sok bűncselekményt derítettek fel és meg is kapták az elkövetők a jogos büntetéseiket.

Videók is készülnek az akciókról

A Bűnvadászok felvételeket is készítenek az akciókról. Ezt azért teszik, hogy a minél szélesebb körben bemutatott videóik talán elrettentik a későbbi elkövetőket. De az sem elhanyagolható szempont, hogy az ország polgárai megismerjék a munkájukat és merjenek segítséget kérni tőlük.

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy