Kezdőlap » Januártól tíz százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozók bére

Januártól tíz százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozók bére

A legalacsonyabb bér is 775 ezer forint

Jeszenszky Zoltán
0 hozzászólások

A magyar szakképzés egy igazi sikersztorivá vált az elmúlt években – írta közösségi oldalán Czirbus Gábor. Makó alpolgármestere arra emlékeztetett, hogy januártól újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben dolgozók bére. 2020 óta ez már az ötödik béremelés az ágazatban.

A szakképzésben oktatók bére az elmúlt években két és félszeresére nőtt – hangsúlyozta bejegyzésében Makó alpolgármestere.

Ma a szakképzésben a legalacsonyabb bér is eléri a 775 ezer forintot, az átlagos havi kereset pedig közel 890 ezer forint – írta Czirbus Gábor.

Három pillér

A politikus kiemelte, hogy a sikeres szakképzés három pilléren áll: modern infrastruktúrán, motivált diákokon és megbecsült, motivált oktatókon. Az elmúlt évek fejlesztései után most tovább erősödik a rendszer lelke: az oktatói közösség – fogalmazott az alpolgármester.

21. századi környezet

Czirbus Gábor hozzátette, hogy helyben, Makón is kézzelfogható az előrelépés: a Návay Lajos Technikum és Kollégium Bajza utcai épülete közel 2 milliárd forintos támogatásból újul meg. A beruházás korszerű, 21. századi tantermeket, modern eszközöket és ipari környezethez közelítő képzési feltételeket teremt – a diákok és az oktatók javára egyaránt.

Az ország egyik legmodernebb szakképzési komplexumát alakítja ki Makón a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum. Fotó: Nagy Dóra

Valódi életpálya

Makó alpolgármestere bejegyzését azzal zárta: „Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarországon a szakképzés ma már nem »B terv«, hanem valódi életpálya: biztos szakmát, versenyképes tudást és hosszú távon is stabil megélhetést kínál a fiatalok számára.”

Javaslatok

Szerkesztőség

Mindig Makó
Cím: 6900 Makó, Hollósy Kornélia u. 2.A
Tel.: 06 62/510-077
Weboldal: www.mindigmako.hu
E-mail:  info@mindigmako.hu

@2025 – All Right Reserved. MindigMakó

Sütiket használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Az "Elfogadás" gombra kattintva elfogadod az adatvédelmi irányelveinket. Elfogadás Adatvédelmi irányelvek

Privacy & Cookies Policy