A makói József Attila Városi Könyvtár által szervezett Koffer előadás-sorozat keretein belül időről időre olyan személyek érkeznek, akik érdekes utazásaikról mesélnek. Kispéter Csaba már másodjára adott elő New Yorkról. S bár az első előadás óta nem járt még egyszer a Nagy Almában, annyi mondanivalója maradt, hogy egy következő alkalommal is beszámolt a közönségnek az amerikai útjáról. Ezúttal olyan érdekességekről beszélt, mint például az ottani gasztronómia.
![]()
Érdekességek a New York-i ételekről
Kispéter Csaba elsődlegesen kétfajta street food-ról mesélt a közönségnek: a pizzáról és a hot dog-ról. Ám utóbbinál az árusítási feltételekre tért ki leginkább. Ugyanis ezek árusítóhelyeinek engedélyeztetése és ára számunkra, vagyis magyar emberek számára elképzelhetetlenül irreális lehet.
„Ennek nagyon szigorú előírásai vannak, egészségügyi előírásától kezdve ezt a kocsit meg kell vásárolni, illetve magát a helyet is meg kell vásárolni. Ami azért is lehet érdekes, mert gyakorlatilag újként ez majdhogynem lehetetlen jelenleg New Yorkban. Nagyon sok esetben van, aki már 40-50 éve ugyanazon a helyen árusítja a hot dog-ot, illetve a különböző italokat, vagy akár perecet. Illetve hát az árak. Egy nagyon jó frekventált helyen, akár a Times Square-en vagy akár a Central Park környékén, ez akár 100 millió forintos éves befektetésbe is kerülhet”

Bőven maradt még mit mesélnie Kispéter Csabának.
Az amerikai pizza és hot dog
S ha már kitért az amerikai ételekre, kíváncsiak voltunk, hogy mennyiben térnek el az ottani gyorsételek a magyarországiaktól. Kispéter Csaba elmondta: sokkal másabbak ízvilágban.
„Nekem a kedvenc street food-om az meglepően a pizza volt, illetve a hot dog. Maga a pizza az gyakorlatilag nem olyan, mint Magyarországon, hogy különböző feltétekkel dolgoznak. Nem is olyan, mint mondjuk például a nápolyi, hanem egy nagyon letisztult, nagyon vékony tésztával ellátott pizzáról beszélünk, amelynek a széle ropogós. Konkrétan az egész pizzát úgy csinálják a legtöbb helyen, amikor gyorsan ki akarják adni, akkor szeletre adják, és ezt a szeletet legtöbbször összefogják, és menet közben eszik meg. A másik kedvencem, amit sikerült kipróbálni, az pedig a hot dog volt. Ennek van egy nagyon egyszerű puritán módozata, ami tényleg csak a kifliből meg a virsliből áll. Ez egyébként kb. 3-4 dollár magasságában van. Amit sikerült többször is elfogyasztanom, az pedig ugyanez a hot dog, de a tetején ilyen csucsogós a bab gyakorlatilag. Ami igen, egy kicsit ilyen furcsán hangzik, így magyar szemmel, de isteni finom volt egyébként. Az már egy picit magasabb árfekvésű”
– számolt be az élményeiről.

Sokan voltak kíváncsiak a folytatásra.
A Rockefeller karácsonyfa története
Kispéter Csaba nem járt karácsonykor New Yorkban, hanem nyáron és ősszel volt szerencséje kilátogatni. Ettől függetlenül utánajárt az ünnepi legendáknak, anekdotáknak, szokásoknak. Lapunknak elmondta: mivel az adventi ünnepkörben vagyunk, mindenféleképpen szeretett volna erről is beszélni. Megtudtuk tőle azt is, hogy december 4-én hajnalban gyúltak fel a Rockefeller Center előtt álló karácsonyfa fényei.
„1931-et írunk, amikor az első fát felállították. Az egész történet úgy volt, hogy Rockefeller egy 19 épületből álló központot kezdett el építeni, és ugye a nagy gazdasági világválság közepén vagyunk, 1931-ben mindenki elvesztette a munkáját. Viszont konkrétan úgy fogalmazott Rockefeller, hogy ő a gazdasági világválságra hivatkozva nem akar senkit sem elküldeni a cégtől, illetve az építésről. És ezt a munkások úgy köszönték meg neki, hogy találtak egy fenyőfát, feldíszítették ezt, kis szerényen konzervekkel, különböző kis apró papír dolgokkal. 1933-tól mondta Rockefeller, hogy jó, akkor ebből csináljunk egy tradíciót, ami a mai napig is tart egyébként.”
Hozzáfűzött két érdekességet is: az NBC 1951 óta élőben közvetíti a fa kivilágítását, illetve három alkalommal magyar származású család adományozott fenyőfát, hogy azt díszítsék fel az adott évben.
Visszavágyik a Nagy Almába
Kispéter Csaba végezetül elmondta: mindenképpen szeretne még New Yorkba menni. A következő célja egy tavaszi időszak, ugyanis rengeteg tulipán van a városban és azok virágzását szeretné látni.
